Egyre több idős ember esik csalók áldozatául

nyugdíjas illusztráció

A Nagyszombati Kerületi Rendőr-főkapitányság adatai szerint a tavalyi esetekhez képest több mint kétszeresére nőtt a nyugdíjasok ellen elkövetett csalások száma Nagyszombat megyében. Zlatica Antalová rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint idén eddig 20 ilyen ügyet vizsgált a rendőrség, ezek közül 9 esetben sikerült a csalóknak becsapniuk az áldozatukat. A legidősebb áldozat egy 92 éves férfi volt. A potenciális és a tényleges károsultak átlagéletkora 76 év.

„Összesen 53 ezer euróval károsították meg csalók az idős embereket. Ha mind a húsz kiszemelt nyugdíjast sikerült volna megtéveszteniük, a teljes kár meghaladta volna a 100 ezer eurót” – mondta a szóvivő.

2020-ban összesen 8 olyan esetet regisztrált a rendőrség, amikor különböző ürügyekkel próbáltak pénzt kicsikarni idős emberektől. „Előfordult olyan is, hogy a magát az idős ember unokaöccsének kiadó csaló 8000 eurót zsarolt ki az áldozattól. Hét olyan csalási kísérlet is történt, amikor nem jártak sikerrel a bűnözők” – tette hozzá Antalová.

A csalók leggyakrabban azzal a trükkel hívják fel a nyugdíjast, hogy rokonnak, az idős ember fiának, unokájának vagy unokaöccsének adják ki magukat, és pénzt kérnek kölcsön. A másik gyakran használt trükk, hogy rendőrnek adják ki magukat és azt mondják az idős embernek, fizessen, különben valamelyik rokonuk börtönbe kerül. További módszer, hogy orvosnak adják ki magukat, azt mondják az áldozatuknak, hogy az unokájuk autóbalesetet okozott, amelyben megsérült valaki, és kártérítésre kell a pénz. És azért ők telefonálnak, mert az unoka megsérült, elharapta a nyelvét, ezért nem tud beszélni. „Arra kérjük az idős emberek rokonait, figyelmeztessék hozzátartozóikat, hogy legyenek éberek, és mindig ellenőrizzék, valóban a rokonuk hívta-e fel őket. Az időseknek pedig azt tanácsoljuk, soha ne engedjenek be idegeneket a lakásukba. Ha pedig csalásra gyanakodnak, azonnal hívják a rendőrséget a 158-as telefonszámon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?