Egyre kevésbé hiszünk a demokráciában

Pozsony |

<p>A lakosság több mint két harmada, 68 százaléknyian elégedetlenek a demokrácia működésével Szlovákiában - derül ki a CSES, az ISSP Slovensko 2016 és a TNS Slovakia közös felméréséből, melyet 1150 válaszadó megkérdezésével végeztek tavaly október 13. és november 28. között.&nbsp;</p>

Ez csaknem 10 százalékos romlást jelent a 2010-es felmérés eredményéhez képest, amikor a válaszadók 59 százaléka fejezte ki elégedetlenségét. A demokrácia szlovákiai működését csak a válaszadók 29 százaléka értékelte pozitívan.  A demokráciával a legkevésbé elégedett a 60 feletti korosztály, a kisközségek lakói és az alacsony végzettségűek. A megyék közül a legelégedettebbek Trencsén, a legkevésbé elégedettek pedig Kassa megye lakói.  Pártokra lebontva a leginkább elégedettek a demokrácia működésével a Smer, a Sme rodina és az SaS választói, a legkevésbé elégedettek az ĽSNS és az MKP-szavazók. A felmérésből az is kiderül, hogy a jobb anyagi és szociális helyzetben lévők elégedettebbek a demokrácia állapotával is. Sokan nem hisznek a választásokban sem 2010-ben még a lakosok 46%-a állította, hogy számít, kire szavaznak, ez az arány 2016-ra 32%-ra apadt. Hasonlókeppen hat évvel ezelőtt még a lakosság csaknem fele gondolta úgy, hogy nagyon is számít, ki van hatalmon, tavaly viszont már csak 37 százaléknyian. A megkérdezettek negyede nem tartja magát sem jobb, sem baloldali beallítottságúnak. Meglepő módon éppen az SNS és a Kotleba-féle ĽSNS választói állnak legközelebb a középvonalhoz.  A felmérés a lakosság európai integrációhoz való viszonyát is vizsgálta. Leginkább az ĽSNS választói eurószkeptikusak, míg a legtöbb EU-párti az OĽaNO-szavazók közül kerül ki. Az SNS-en kívül minden párt szimpatizánsai között csökkent a további integráció támogatottsága. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?