Közélet

Egyre égetőbb probléma a szlovákiai korrupció

Pozsony | Az elmúlt hét év alatt több mint 10%-kal nőtt azok aránya, akik a korrupciót az ország legnagyobb problémái közé sorolják. Sokakat foglalkoztat a rossz politikai kultúra és a katasztrofálisan működő egészségügy.
Szalay Hajnalka

2020. január 9. 19:00

Míg 2012-ben a lakosság majdnem 58%-a a magas munkanélküliséget tekintette Szlovákia legnagyobb gondjának, addig tavaly pusztán 21% volt azok aránya, akik ugyanezt gondolták. A Transparency International Slovensko (TIS) számára készített felmérésből kiderül, hogy 2019-ben leginkább az életszínvonal minősége aggasztotta a lakosságot, a hét évvel ezelőtti eredményekhez képest azonban most ezt is kevesebben jelölték meg. Csökkent azok száma is, akik az ország gazdasági helyzetéről vélekednek negatívan.

Darina Maľová politológus szerint az, hogy a korrupcióra panaszkodók száma ilyen mértékben megnőtt, főleg a folyamatosan nyilvánosságra kerülő botrányoknak köszönhető. „Ebben nemcsak a klasszikus, hanem a közösségi média is szerepet játszik, hiszen ha a nemrég megjelent videókra gondolunk, akkor ezek a közösségi oldalakon rengeteg embert elértek” – véli Maľová. Hozzátette, hogy korábban néhány korrupciógyanús ügy ugyan felszínre került, de az azokban szereplő összegek az átlagemberek számára elképzelhetetlenül magasak voltak. „A Ján Kuciak meggyilkolása óta nyilvánosságra kerülő információk már nem absztrakt összegekről szólnak. Az emberek látták, hallották, hogy Marián Kočner és segítői hogyan éltek vissza a nyilvános forrásokkal, és hogy ezekből a pénzekből mennyi utat vagy kórházat lehetett volna építeni” – vélekedik a politológus.

kep

A második problémás területként az egészségügyet jelölték meg a válaszadók, ezt követi a korrupció, mindkettőért többen aggódnak, mint hét évvel ezelőtt. „Szerintem az, hogy az embereket érdekelni kezdte ez a probléma, a nyilvános diskurzusnak köszönhető” – zárja a szakember. 2012-höz képest több mint kétszer annyian aggódnak a környezetért, és nőtt azok aránya is, akik a rossz politikai kultúrát és az emberek között kapcsolatok minőségét tartják problémásnak.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
cigi

Februártól jócskán drágul a cigaretta

rs baba

Megszületett az idei ezredik csecsemő a rimaszombati kórházban

Peter Pellegrini

Pellegrini állítja, soha nem kért semmit Jankovskától Kočner érdekében

antigénteszt

Megszüntette mintavételi pontjait a tűzoltóság

Dunaszerdahely

Az összetartozásnak állítottak emlékművet Dunaszerdahelyen

Komárom

Játék az oktatásban

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.