Egy kislány mindennapjai

Újabb könyv és új név a meseírás palettáján. A vizsgálódót óvatos tapogatózásra készteti. A kíváncsiság győz, meg aztán a kissé malacrózsaszínre sikeredett tökmag főhős a címlapon inkább bizalomgerjesztő, mint elijesztő. Olyan mitugrászféle.

Móki meséi. A cím szépen alliterál, de talán megtévesztő. Ugyanis nem Móki az, aki mesél. Történnek vele a dolgok, ám a külső, objektív történésbe beleszól Móki fantáziavilága is. ĺgy aztán, legalábbis részben mégis helyénvaló a cím.

A tizennégy epizód rövid, cselekményvezetésük világos. Éppen megfelel annak a korosztálynak, amelynek íródott. A főhős kislány — Móki — ugyanis óvodás. Ez már önmagában meghatározó tényező. Vegyük őt jobban szemügyre.

Eleven hús-vér kislány. Nem papírízű. Kissé izgága, időnként hiú, duzzogó, makrancos. De nem csak ettől igazi. Valódiságát nem annyira karaktere adja, hanem fantáziájának működése. A gyermeki képzelőerő a hallott valóságot nem várt, elképesztő, helyenként groteszk képpé alakítja, általában a mesék szabályainak beillesztésével. Vegyünk néhány konkrét példát. A Gázlámpás asszony azt állítja, a gázlámpák az ő gyermekei. Móki ebben nem lát semmi képleteset. Úgy gondolja, valóban elvarázsolt gyermekek, akik kegyetlen anyjukat ezzel büntették a rossz bánásmódért. Egy másik epizódban a szomszéd néni magyarázza Mókinak, hogy a fotómodellek „híresek lesznek, és a legszebb színészek hevernek a lábuk előtt”. Móki szeretne modell lenni, de a színészekről szívesen lemond, mert csak kerülgetnie kellene őket járás közben. Aztán ott van a ledőlt fal, és Móki beszélgetése a földdel. Érdekes képzettársításokkal, szabadon csapongva.

Nagy kincs a fantázia. Amíg nem fordul az őt használó személy ellen. Amíg nem dagad olyan méretűvé, hogy rettegést váltson ki. Mint Szikra Muki esetében: „Nézte, nézte Móki az asztalt, s egyszer csak észrevette a lángokat. S a lángokról eszébe jutott a Szikra Mukiról szóló mese. Szikra Muki egy engedetlen tűzgyerek volt, folyton rosszalkodott. Például kiugrott a kályhából és felgyújtotta a karácsonyfát. (…) Móki megijedt. Mi van, ha az ő radiátorjukban is lakik egy ilyen Szikra Muki? Reggel óta ott bujkál a lángokban. Arra vár, hogy Anyuka elmenjen az üzletbe, Móki egyedül maradjon, s akkor…”

A külső és belső történés váltakozik, sőt gyakran egybemosódik, ennek ellenére kaland, fordulat nem nagyon fedezhető fel az epizódokban. Egy óvodás mindennapjai ezek, Pöttyös Panni-szerű bájjal, de annak szájbarágós naivitása nélkül.

A legsikerültebb az utolsó epizód (Móki regényt ír). Spontán, megnyerő, logikusan felépített, és a humor is megcsillan benne. Ugyanakkor nem elhanyagolható a sorok közötti rejtett üzenet sem: a tolerancia és pluralitás. Erőltetett didaktika nélkül.

A meglehetősen jól megformált, sokszínű főszereplő mellett a környezet halványabb, a felnőttek nem jellemek, csak egy, többnyire külső vonás alakítja őket. A névadás a gyerek személyiségét tükrözi, ennyit képes ő, az óvodás befogadni, felismerni a felnőttek karakteréből. Móki a látványos tulajdonságot azonosítja a viselőjével, így lesz a szomszédokból és más ismerősökből Macskásasszony, Púpos néni, Pocakos bácsi, Festetthajú néni.

A felnőttvilág törvényeinek többnyire derűs világába is bepillanthatunk. Legjellemzőbb példája ennek a modellkedéssel kapcsolatos epizód. A felnőttek itt csúfot űznek a gyerek vágyaiból, habár a megfogalmazás finom. Meg aztán, a felnőttnek lényegesen szegényesebb a fantáziája, a gyerekével nem veheti fel a versenyt. Látványos példája ennek a törpék cukrászdája, mely valójában kissé torzított, mesésített felnőtt életvitel, ennél egy fikarcnyival se több. A nagyok a gyermek számára nem partnerek. Sajnos.

Maradna Miró, a szomszéd fiú, és a nagy testvér, Évi. Ő már kamasz, s fantázia és mesék szempontjából még a többieknél is távolabb áll Mókitól. Miró vad és időnként agresszív, mégis megvan a szimpátia, talán kizárólagos alapon. Hiszen ő az egyetlen korban megfelelő. Mintha valami gyermekszerelem is felderengene.

A pozitívumok mellett van néhány bibi is. Kihagyott helyzetek. Suta lezárások. Fordulópontok, ahol drámaibb, vagy éppen mulatságosabb irányt vehetett volna a mesefolyam. Elég, ha az előbbinél a kiscsibére, az utóbbinál a fasírozottra gondolunk. Mindkettőnél a didaktika munkált, beépítve a sztereotip szófordulatot is („a dolog jól végződött”).

Címmel kezdtük, címekkel fejezzük be — az egyes részek címeivel. Túl sokat mondanak el a tartalomról, nem elég tartózkodóak. És a főhős neve monotonná teszi őket. Csupán kétfajta címváltozat van: Móki és a valami, illetve Móki valamit csinál vagy valahol van. Az epizódok összetartozását nem kell ennyire bizonygatni.

Ez a meséskönyv Varga Imre Ucókájának rokona. De csak távolról. Gál Sándor Hétpettyes házikójával szintén konfrontálható. Mégis egyedi, érdekes, és a kislányoknál szíves fogadtatásra találhat. Kozsár Zsuzsanna