Egy évbe zárt páratlan lendület

Kibédi Varga Áron naplójának újabb évét jelentette meg a Kalligram. Kibédi a magyar irodalom immár emblematikus egyénisége, hiszen a kultúrák közti átjárhatóság hermészi adományát birtokolja: egyszerre lélegzik együtt a francia, a holland és a magyar szellemi léttel, egyszerre reflektál e különféle „világok” történéseire, és fáradhatatlan szenvedéllyel keresi a kapcsolódási felületeket: azaz kutatja önmagát. A napló műfaja napjaink autenticitásvágyának markáns megnyilatkozási formája, a memoár, az önéletrajzi próza újravirágzásának idején mégis mindvégig a leghitelesebb kifejezési forma illúzióját őrizte meg. Pedig, nagyon is stilizált műfaj, önmagunk megcsinálásának termékeny talaja, s épp ezért veszélyes is. Kibédi óriási előnye, hogy nem téveszti el a műfaj szabályait, s nem téved a szokványos írói, alkotói túleszteticizált naplóesszék hiteltelen, öntetszelgő vagy épp önigazoló mezejére. Hús-vér szöveg az övé, a feljegyzés mozzanatának szinte látható bájával, a kedélyállapot sajátos hullámíveivel. Természetesen, a gondolatok, nézetek változékonyságának éppúgy dokumentuma e mű, akárcsak a személyes létezés tényszerűségeinek. A bejegyzések tömörek, szűkszavúak, olykor egy-egy idézettel megtűzdelve, némi fejtegetéssel, olykor anekdotikus kitérőkkel, melyek főként a magyar vonatkozások külhoni recepcióit érintik.

Az irodalomtörténeti gondolkodás megváltozása ugyanúgy téma, mint a politikai valóság kiveséző vizsgálata (szépíróhoz méltóan kivált retorikai-etikai szempontból), a tárlatok, koncertek, fogadások forgatagában otthonosan mozgó értelmiségi rezdülései, vagy a napisajtó érdekesebb vonatkozásai, természetesen szinte mindig komparatisztikai megközelítésben, illetve a külső tényezők markáns lenyomatával. Egy-egy kiszólás a természetes csevegés látszatát kelti, kedélyes eszmecserének hat kultúrtörténeti kuriózumokkal, felvetődik pl. hogy Petrarca Laurája kimutathatóan Sade márki rokona, hogy Cervantes és Shakespeare ugyanazon a napon haltak meg, Kibédi száz kuriózumot tud, előadásmódja mégsem hozható összefüggésbe Faludy György naplóinak bombasztikusságával. Kibédi nem hős, inkább krónikás: mindvégig hiteles, szimpatikus egyéniség marad, sosem esik a nagyotmondás és a mindentudó vallomásosság csapdájába. Naplójából sajátos történetek bontakoznak ki, mozaikként építkezve kapcsolódnak egymáshoz az időbeliség elszigetelő hatásának ellenére is.

A bejegyzések ereje nemcsak a már emlegetett keresetlen közvetlenségben rejlik, hanem a szerző helyzetteremtő képességében is, de talán még ennél is inkább abban a fegyelmezett konstrukcióban, mely a történteket mindennemű bőbeszédűség spontán kikerülésével megkonstruált nyelvi valósággá teszi. Csehy Zoltán