Egészségkárosodottak Tomanová segítsége ellen

Pozsony. A kormányhivatal épülete előtt tiltakozott tegnap az Egészségkárosodott Polgárok Nemzeti Tanácsa nevű polgári társulás.

A kormány messze van. Nem hallgatja meg, nem érti és nem látja a Fico-kabinet az egészségkárosodottakat. SITA-felvétel„A kormány nem lát és nem hall bennünket” – fejtette ki Branislav Mamojka, a szervezet vezetője. Szerinte a fogyatékkal élők érdekeit képviselni hivatott polgári társulásokat a Viera Tomanová vezette szociális ügyi minisztérium politikája a csőd szélére sodorja. Több szervezetnek ugyanis, így az övéknek is, nincs pénze a működésre, a munkatársak bérére.

Kifogásolják azt is, hogy a kormány, illetve a minisztérium részéről nincs hajlandóság arra, hogy találkozzanak velük, vagy ha sor kerül is megbeszélésre, akkor sem azokkal a személyekkel, akik az adott probléma megoldásában a legilletékesebbek. Mamojka közölte, a tárca idei határozata ellehetetleníti az övékhez hasonló polgári társulások munkáját. „A pályázatok elbírálási határidejét ugyanis kitolták május végére, ez pedig azt jelenti, hogy idén még egy fillér támogatáshoz nem jutottunk a projektjeinkre, holott azokat már meg kellene valósítani. A határozat abban is károsítja a szervezeteinket, hogy az eddigi gyakorlattal ellentétben a működtetésre nem használhatunk az elnyert pénzből, csak minimális mértékben” – fejtette ki Mamojka.

Viera Tomanová miniszter cáfolja a társulás elnökének szavait. Állítása szerint tavaly négyszer is találkozott személyesen a képviselőikkel, s több tárgyalásra került sor már az idén is fő- és szakosztályi szinten. Az Egészségkárosodott Polgárok Nemzeti Tanácsa tavaly 1,3 millió korona támogatást kapott, mondta a miniszter. A polgári társulások a projektjeikből kifizethetik például az egy-egy rendezvényre meghívott előadók honoráriumát, a működést pedig például a kétszázalékos adókból származó bevételből vagy az önkormányzatoktól kapott támogatásból lehet fedezni, mondta Tomanová. Mamojka szerint viszont a kétszázalékos adóból lehetetlen fenntartani egy polgári társulást.

A miniszter kifejtette, idén 5,4 milliárd koronát különített el a tárca kompenzálási célokra, 152 millióval többet, mint tavaly. „Megtörtént az első pályázatok elbírálása is – mondta Tomanová. – 37 millió korona értékben osztottak szét pénzt.”

Lapunk kérdésére, mely pályázatok kaptak támogatást, Michal Stuška, a minisztériumszóvivője azt felelte, a lista egyelőre nem nyilvános, mert az elbírálás csak a múlt héten fejeződött be. Annyit viszont már tudni, hogy az első körben 283 pályázatot értékeltek pozitívan. (sán)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?