Eddig 769 ember vesztette el az állampolgárságát

Pozsony |

<p>Nem egész négy év alatt összesen 769 embernek kellett megválnia szlovák állampolgárságától azért, mert más állam polgárává vált - derül ki a belügyminisztérium statisztikai kimutatásából.</p>

A felvett állampolgárság: német (159), osztrák (104), brit (64), magyar (48), amerikai
(19), holland és norvég (13-13), belga (7), ír (6), olasz és svájci (5-5), francia, kanadai és ausztrál (4-4), izlandi, kínai és svéd (2-2), ukrán, orosz, dán és új-zélandi (1-1).

Robert Fico első kormánya idején, 2010 nyarán a szlovák parlament módosította az állampolgársági törvényt, válaszul arra, hogy Magyarország lehetővé tette a magyar állampolgárság felvételét (a honosítást) a határon túl élő magyarok számára is.

    A törvény rendelkezése alapján a szlovák állampolgárságukat elveszítők száma idén januárhoz képest - tehát közel három hónap alatt - mintegy tíz százalékkal nőtt. A legtöbb érintett - több mint háromszázan - a cseh állampolgárság felvétele miatt veszítette el szlovák állampolgárságát.

    A jogszabályt jelenleg is vizsgálja a szlovák alkotmánybíróság, a pozsonyi törvényhozás 30 képviselőjének 2011 szeptemberi keltezésű beadványa alapján. A beadvány aláírói azt kifogásolják, hogy a törvény nem egyeztethető össze az alkotmánnyal, amely kimondja: akarata ellenére senkit nem lehet megfosztani szlovák állampolgárságától. A képviselői beadványról idén január végén tárgyalt a kassai székhelyű taláros testület, amely a nyilvános tárgyaláson nem hirdetett döntést az ügyben, majd a döntéshozatalt, egy héttel később, meghatározatlan időre elnapolta.

    A vitatott jogszabály módosítására már Robert Fico jelenlegi kabinetje is ígéretet tett, legutóbbi közlésük szerint a jogszabály módosítása már elkészült és várhatóan még nyáron a parlament elé kerülhet. A jelzett módosítás tartalmi része egyelőre nem ismert, azt viszont a belügyi tárca közlése alapján tudni lehet, hogy a módosítás a szlovák állampolgárság megtartását, illetve annak esetleges visszaszerzését - egy másik ország állampolgárságának felvétele mellett - ahhoz a feltételhez kötné, hogy az érintett szlovák állampolgár állandó lakhellyel rendelkezzen abban az országban, amelynek állampolgárságát újként felveszi. Ez annyit jelent, hogy a módosítás érdemben nem változtatna a szlovák állampolgárságuktól már megfosztott vagy a jövőben magyar állampolgárságért folyamodó felvidéki magyarok túlnyomó többségének helyzetén. (TASR, MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?