Duray kétszer volt börtönben

Pozsony |

<p>Kétszer börtönözték be Duray Miklóst, a Magyar Koalíció Pártja stratégiai alelnökét a szocialista Csehszlovákiában, egyszer anélkül tartották vizsgálati fogságban, hogy sor  került volna a bírósági eljárásra.</p>

"Aláírtam a Charta 77-et. Először 1982. november 10-én vettek őrizetbe. Bíróság elé állítottak, de a tárgyalást megszakították. Később elengedtek. Másodszor 1984-ben tartóztattak le. Egy évig voltam vizsgálati fogságban a köztársaság megdöntésének gyanújával, anélkül, hogy bíróság elé állítottak volna" - emlékezett vissza a rendszerváltás kapcsán a magyar politikus.

"A Charta 77-en belül is különböző csoportok voltak, hívők, ateisták, volt kommunisták, szocialisták, jobboldaliak, de volt egy közös ellenségünk, a kommunista rendszer" - tette hozzá.

A rendszer packázásait neki is el kellett viselni, de mint mondta "akkor fiatalabb voltam, így ez könnyebben ment". A legnehezebben a szabadság elvesztését viselte. "Mindenhova követtek bennünket. A találkozóink után behívattak bennünket a rendőrségre, házkutatásokat tartottak. Amiről azt gondolták, hogy értékes számunkra, azt elvették tőlünk. Tőlem is három autónyi különböző tárgyat vittek el, melyeket később nem kaptam vissza" - mondta.

Duray Miklós 1989-ben az Egyesült Államokban tartózkodott. "Jóllehet kint voltam, friss információim voltak a történésekről. Már látható volt, hogy a rendszer meg fog dőlni, és hogy a Szovjetunió kiengedi érdekszférájából ezt a régiót" - emlékezett vissza Duray Miklós.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?