DUMA-KANYAR

Rovatunkban ezúttal a Suzukira kirótt büntetésről és az új Suzuki terepjáróról, az Ünnepi Játékokról és a strandjainkról mondja el a véleményét Horányi László színész-rendező, Rafael Balázs a 24 óra újságírója, Schlett István politológus-újságíró, és munkatársunk, Sinkó Gyula.

1. Esztergom város jegyzője 786 millió forintos bírságot rótt ki a Suzuki Rt.-re, amiért későn kértek építési engedélyt az üzemcsarnokaik építésére.

Horányi: A mi autónk, a mi bírságunk. Egy kollégám mindig azzal védekezett, amikor a hiányos szövegtudása felől faggatták: megvárja a bemutatót, ha siker lesz, megtanulja a szöveget is. Ha nyerő az új csarnok, majd kérünk engedélyt, gondolta a Suzuki – hát ez nem jött be, a jegyző jobban tudta a szövegét.

Sinkó: Legutóbb akkor figyelt fel ránk az országos média, amikor az esztergomi Suzuki egyik vezetőjét csukta le, a helyi rendőrség. Most csak büntetni próbál a jegyző, de eddig a Suzuki minden kötelező befizetnivalót megúszott, vagy lealkudott, nem úgy, mint a többi helybéli adófizető. Az is tény, hogy a városnak a legnagyobb adófizetője az autógyár, ráadásul Esztergom és a Suzuki neve ma már összetartozik. A jegyző úr talán félreértelmezte a jelszót: Suzuki, jól jár vele!

Rafael: Nincs mit mondanom. Csak ártanék vele. De egyszerre sírni és röhögni tudnék.

Schlett: A város csodát várt a Suzukitól, a Suzuki csak profitot a várostól. A krízishelyzetek varázsa, hogy barátsággal lehet kijönni belőlük. Kitűnő esély, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz.

2. 2006-ban új autót fog gyártani a Suzuki, amellyel a hobbiterepjárók piacára kíván betörni. Az új típust a Fiattal közösen gyártják majd az esztergomi gyárban.

Horányi: És melyik csarnokban? Gondolom a vételára tartalmazza az engedély körüli bírság díját is! Megint ... mint a torkos borz!

Sinkó: Ja, ezek betörni is akarnak? Akkor nem ússzák meg büntetéssel, akkor újra be kell csukni őket! És akkor a rabok szerelnék össze a kis Hobbikat a magyar rendőrségnek! Probléma megoldva!

Rafael: Ezek után?!

Schlett: Ez lesz a Torinóban rendezendő téli olimpia hivatalos gépe, legyen a verda neve: Strigon, Granum, Istros. Szerényen, megengedem: Suzuki-Pisti.

3. Nagy sikerrel zajlanak az új helyszínen, a Vizivárosban az Esztergomi Ünnepi Játékok rendezvényei. Az elmúlt hétvégén a Muzsikás együttes és Sebestyén Márta aratott zajos sikert, ma pedig Ákos koncertjét rendezik meg a gyönyörű környezetben.

Horányi: Nem rossz, csak néha a színpad mögötti látvány lemossa a színpadon történteket.

Sinkó: Minden elismerésem a szervezőké. Világhírű magyar előadók: Markó Iván és társulata, a Muzsikás és Sebestyén Márta garanciái a sikernek, és a közönség hálás a színvonalas produkciókért! A helyszín is telitalálat, a Víziváros miliője egyébként is csodálatos, a jól elhelyezett színpad nézőteréről, pedig a Királyi Vár panorámája tárul elénk.

Rafael: Tudom, sokan nem azt várták, hogy Muzsikásék ilyen komoly műsorral jönnek hozzánk. Megrázó volt. Az pedig különösen elgondolkodtató, amit a csángók sorsáról hallhattunk: a csángókhoz saját fiatal papjaik kerülnek vissza, átnevelt „janicsárokként”, akik azt terjesztik híveik között, hogy az ő nyelvük nem a magyar, hanem a román; így az utóbbin gyónnak, miséznek, iskoláznak. Elkeserítő és végtelenül ostoba mindez...

Schlett: Eddig elbűvölt a fesztivál. Augusztusra, jutalomjátékra tapsolják vissza a legjobbakat.

4. Ezen a héten esős napok köszöntöttek ránk, míg az elmúlt héten kánikula volt. Van-e személyes élményük a környék strandjait, vizeit, uszodáit illetően?

Horányi: Nincs ti.: a saját levemben fövök.

Sinkó: A párkányi strand igazi nyaralóövezetté változik ilyenkor, a hatalmas tömeg a nagy méretű medencéket is megtölti, még sincs elviselhetetlen zsúfoltság. Épp jó időben épült fel a hatalmas Lagúna, vagyis a hullámmedence. A két hosszú rablósor, elnézést: büfésor, és nem is túl drága. Tiszták és kultúráltak és megfelelő mennyiségben állnak rendelkezésre a kiszolgálóegységek: öltözők, WC-k, napernyők és napozóágyak. Sok úszómester, megannyi triciklis árus. Még este nyolckor, a záráskor is van friss pékáru, túrós és lekváros bukta. A legtöbben a kürtős kalácsot keresik, legalábbis a sor hosszából ítélve.

Rafael: Párkány 4, Esztergom 3, Pala 4. Ezek az osztályzatok szerintem. Duna? Mínusz 15... Pedig mennyivel jobb volt 40 éve bármelyiknél!

Schlett: Egy kánikulával vert hétvégén voltam odaát, szerintem Egomban a pápalátogatáson voltak ennyien. Nagyon meghitt pillanatokat éltem át a strandsörözőben. A Szent István Napokra osszanak sörjegyet a dolgozó tömegeknek szeretett vezéreink.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?