Döntött a kabinet a hamburgeradóról

Budapest |

<p>Döntött a kormány a népegészségügyi termékadóról, közismert nevén a hamburgeradóról, amelyet szeptembertől vethetnek ki az egészségtelen élelmiszerekre - közölte a kormányszóvivő a kabinet keddi ülése után.</p>

Nagy Anna újságírók előtt elmondta: ha a parlament is megszavazza, szeptember 1-jétől adót kell fizetni azon élelmiszerek után, amelyeknek a fogyasztása bizonyítottan egészségtelen, így a magas cukor-, só-, szénhidrát- vagy koffeintartalmú ételek, italok után.

Példaként említette az energiaitalokat, a chipseket, az előregyártott és -csomagolt süteményeket, a sós snackeket, valamint a leves- és mártásporokat. A lista azonban még nem végleges. Ezek olyan tipikus termékek, amelyek igazoltan nagyon kevés értékes tápanyagot tartalmaznak, ugyanakkor sok extrakalória van bennük - fűzte hozzá.

A kormányszóvivő közölte: az adót a termék gyártójának, ha pedig külföldi termékről van szó, a belföldön elsőként értékesítőnek kell majd megfizetnie.

Az adó mértéke például az energiaitaloknál körülbelül 300 forint lehet literenként, a chipseknél kilogrammonként 400 forint, a magas cukortartalmú üdítőitaloknál pedig literenként 10 forint lehet a plusz költség - tájékoztatott Nagy Anna, hozzátéve, hogy a kormány nem a bevételre koncentrál elsősorban. A befolyt pénzt népegészségügyi célokra fordítják majd.

Hangsúlyozta, kizárólag adópolitikával természetesen nem lehet felvenni a harcot az egészségtelen életmóddal, nagy energiát kell fektetni emellett a sportra, a népegészségügyi felvilágosításra és a tudatos életmód népszerűsítésére. A termékadó egyértelmű jelzés azzal kapcsolatban, hogy az állam nem szeretné tehetetlenül végignézni, hogyan betegednek meg egészséges emberek a helytelen, egészségtelen életvitel miatt, és szorulnak segélyekre vagy ápolásra - mondta.

A hamburgeradóról szóló javaslat várhatóan még a parlament nyári ülésszaka alatt a Ház elé kerül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?