„Díjazták” Matovič szexista kijelentését

Matovič
Pozsony |

A Szexista badarság díjat idén Igor Matovič (OĽaNO) volt kormányfő nyerte el. A nemzetközi nőnap alkalmából írt bejegyzése átlépett egy határt, ezúttal nemcsak a szakértők, de a nyilvánosság is jelezte: néha hallgatni arany.

„Istennek hála a nőkért, hiányoznának a szemünknek, fülünknek, szívünknek – és biztosan a hasunk is sírna. Még jó, hogy Ádám szomorkodott, és az Úr nem volt lusta, így megteremtette neki a nőt” – áll a „díjazott” bejegyzésben, amelyet nőnap alkalmával osztott meg Matovič.

Bejegyzését további 37 kijelentéssel együtt jelölték az év Szexista badarsága nevű díjra. A szavazást a Sexistický kix nevet viselő projekt képviselői indították el, akik már 6 éve igyekeznek felhívni a figyelmet a szexizmus jelenlétére a nyilvános térben.

Kérdésünkre, szerepet játszott-e Matovič „első helyezésében” a koalíciós válság, Michaela Jankovičová, a szervezői csapat tagja elmondta: „Valószínű, hogy az ítéletre rányomta bélyegét a szavazás ideje alatt zajló kormányválság és az abból fakadó, társadalomban rezonáló kritikus hangulat”. Hozzátette, Matovič közismert személyiség, akinek bejegyzései a szociális hálón sok embert elérnek. Hangsúlyozta azonban, hogy a bejegyzés tartalmának komolyságát nem szabad alábecsülni. „A kijelentés megalázó a nőkkel szemben, ezerszer megdöntött sztereotípiákat kelt életre a nők társadalomban betöltött helyével kapcsolatban” – magyarázta Jankovičová.

A kezdeményezés tagjai nyílt levélben tájékoztatták a volt miniszterelnököt a díj elnyeréséről. „Kiindulva a nyilvános szavazásokhoz fűződő szimpátiájából, bízunk benne, hogy az eredményt konstruktív visszajelzésnek tekinti majd a megnyilvánulásaiban felmerülő szexizmus problematikáját illetően” – fogalmaznak a szervezők.

Politikusok badarságai

A szavazásba bekerült több politikus kijelentése, Milan Krajniak (Sme rodina) munkaügyi miniszter mellett Robert Fico (Smer) parlamenti képviselőt is jelölték; ő egyenesen ringbe küldte Lucia Ďuris Nicholsonová EP-képviselőt és Jana Bittó Cigániková (SaS) parlamenti képviselőt. „Intézzék el maguk között a hölgyek. Egy szép kis ringet is csinálnék nekik, homokot szórnék és vizet öntenék bele, lehet, jól is állna nekik a birkózás az iszapban” – mondta, azt sugallva, hogy a nőknek a politikai viták helyett inkább cicaharccal kellene foglalkozniuk.

Jankovičová szerint gyakran erős sértéseket tartalmaztak az egyes kijelentések, ilyen esetekben a jogi úton történő védekezés sem lett volna meglepő. „Ezek kiváltképp a női jogok védelmét támogató személyek ellen irányultak. Oliver Andrásy színész Olga Pietruchová nemi szakértőnek címezve azt mondta, ha édesanyja akkor ment volt abortuszra, amikor Pietruchovával volt várandós, meg is fizette volna neki a beavatkozást” – mondta lapunknak a szervező. A legdurvább szexista megjegyzések célpontjai viszont a képviselők. Példaként említette, mikor Richard Vašečka (KÚ) Cigániková parlamenti kolléganője kritikáját hisztérikus sikoltozásnak titulálta.

Jitka Dvořáková, a kezdeményezés tagja szerint nemcsak a szemmel látható, ellenséges szexizmusra, hanem annak rejtett formáira, például az úgynevezett jóindulatú szexizmusra is jobban oda kell figyelni. „Habár első ránézésre ártalmatlannak, sőt hízelgőnek tűnhet egy ilyen kijelentés, hozzájárul a nemi sztereotípiák igazolásához és a nemek közti egyenlőtlenség mélyítéséhez” – nyilatkozta Dvořáková. Ilyen jóindulatú szexizmusra jó példa Orbán Viktor egy korábbi kijelentése a Hír Tv-ben: „A pénzt, a kosztpénzt, a háztartáspénzt jobb az asszonyokra bízni, mint a férfiaknál hagyni, tehát az a családi vagyont kezelő minisztérium most a hölgyek kezében van.”

Nem csak hazai probléma

A nemi egyenjogúságért vívott harc nemzetközi szinten is még gyakran kihívást jelent. Az Európai Unió vezetői a héten Törökországba látogattak, ahol Recep Tayyip Erdogan török elnök fogadta Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét és Charles Michelt, az Európai Tanács első emberét. A magas szintű diplomáciai találkozó azonban kínos helyzetet hozott, mikor a résztvevők részére mindössze két szék volt előkészítve. Ursula von der Leyen így nem kapott helyet a férfiak között, és egy félreeső kanapéról követte a tárgyalást.

Távoli cél

A davosi Világgazdasági Fórum idei jelentése is igazolja a fenti példákat, elemzők szerint a nők helyzetének javulására rendkívül negatív hatással van a koronavírus-járvány, melynek kitörése előtt a szervezet azt jósolta, 99,5 évet fog tartani, míg a férfiak és a nők társadalmilag egyenrangúvá válnak. „A járvány viszont a munkahelyeken és a családokban is tovább növelte a férfiak és a nők közötti egyenlőtlenséget” – hangsúlyozta Saadiya Zahidi, a davosi fórum végrehajtó bizottságának tagja. A 2021-es közlemény alapján a nemek közti egyenlőséget 135,5 év múlva sikerül elérni. Ami a nők részvételét illeti a politikában, itt a szakadék mélyebb, több mint 145 évbe is telhet, míg ezen a területen elérjük a nemi egyenjogúságot. A szexista beszólások mellőzése egy kis lépés lenne a helyes irányba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?