Danko: Az SNS-nek nem volt haszna a kvótaügyből

Pozsony |

<p>A Szlovák Nemzeti Pártnak (SNS) nem származott haszna a szén-dioxid-kvóták eladásából &ndash; állítja Andrej Danko pártelnök.&nbsp;</p>

Danko szerint ezt az a jegyzék is igazolja, amelyet kedden tett közzé a speciális ügyészség. „Az SNS-nek egy centje se volt ebből” – szögezte le annak a pártnak a vezetője, amelyet Robert Fico első kormánya – vagyis a kvótaeladási botrány – idején még Ján Slota vezetett. Az SNS akkor kormánypárt volt. „Hiszem, hogy tegnap mindenki megértette: a Szlovák Nemzeti Párt nincs ott (a jegyzékben – a szerk. megj.), és a választóktól már régen megkapta a maga büntetését” – mondta Danko.  Danko a párt sajtóértekezletén egyedül jelent meg az SNS képviseletében, a kvótaügy miatt a környezetvédelmi minisztérium éléről leváltott két SNS-es politikus, Ján Chrbet és Viliam Turský nem volt ott. Danko közölte, Chrbet párttagsága felfüggesztését kérte. Turskýval kapcsolatban nem tudta megmondani, hogy tagja-e az SNS-nek.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?