Csökkent az abortuszok száma Szlovákiában

Pozsony |

<p>Tavaly az előző évihez képest közel 5 százalékkal volt kevesebb és hosszú távon is csökkenő tendenciát mutat a művi terhességmegszakítások száma Szlovákiában - közölte az Egészségügyi Információk Nemzeti Központja (NCZI) pénteken.</p>

A múlt évben 8818 művi terhességmegszakítást végeztek Szlovákiában, ez közel 5 százalékos csökkenést mutat a 2010-ben elvégzett 9299 ilyen orvosi beavatkozáshoz képest. Szlovákiában 1960 - az ilyen irányú statisztikák vezetésének kezdete - óta még soha nem volt ilyen alacsony az abortuszok száma.

1960-ban több mint húszezer abortuszt végeztek el az orvosok az országban. A magzatelhajtások száma a kilencvenes évek kezdetéig folyamatosan nőtt. Az abortuszok száma 1990-ben - csaknem 48 ezerrel - érte el eddigi maximumát, majd csökkenni kezdett. Azóta az abortuszok száma évről évre, folyamatosan csökken.

Tavaly az abortuszok legnagyobb hányadát (2673 eset) olyan nőkön végezték el, akiknek már legalább két gyermekük volt. Korosztály szerint a leggyakrabban (1992 eset) a 30. és 34. életév közötti nők döntöttek az abortusz mellett. "Ennél a korosztálynál volt a leggyakoribb a spontán vetélések száma is" - tájékoztatott Peter Bubla, az NCZI szóvivője.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?