Csehországból is látszik a magyar-szlovák villongás

Prága |

<p>A mostani magyar-szlovák vita, amely a kizárólag szlovák földrajzi  megnevezéseket tartalmazó, szlovákiai magyaroknak szánt új pozsonyi honismereti tankönyvvel kapcsolatban robbant ki, "az érzéketlen nacionalizmus seregszemléje, mégpedig minden oldalról" - véli a Lidové Noviny című cseh konzervatív napilap pénteki jegyzetében.</p>

A szlovákiai magyaroknak nem árt meg, ha a szlovákiai városok és falvak elsősorban szlovák megnevezéseit fogják ismerni, mert máskülönben bolyongani fognak Szlovákiában. Ez olyan, mintha egy cseh Lengyelországban Wroclawba tartva a Vratislav táblát, vagy pedig egy német Liberecbe tartva a Reichenberg táblát keresné – írja jegyzetében a magyar-szlovák problémákkal gyakran foglalkozó Lubos Palata. Úgy véli, hogy az egykori magyarországi földrajzi neveknek semmi közük a mai szlovákiai földrajzi nevekhez.

Ugyanakkor (Robert) Ficonak is meg kellene értenie, hogy ezzel a Ján Slotával már nem lehet tovább együttműködnie - szögezi le Palata, aki írásában a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnökét egyértelműen "részeg politikusnak" nevezi.

A mértékadó lap magyar-szlovák vitával foglalkozó másik írásában, "A Szlovákiában hibridül" című kommentárjában úgy véli, hogy a magyar-szlovák diplomáciai csata áldozatát a szlovákiai magyarok jelentik.

A Gabriel Sedlák által jegyzett írás szerint a Slota SNS-e és (Vladimír) Meciar HZDS-e a "legrosszabb hírű" pártok közé tartoznak, de Fico csak általuk tudja biztosítani kormányzását. Míg Meciar pártja halódik, addig a nemzetiek "nagyon is életképesek", s állandóan a szlovák-magyar viszony kiélezésére törekednek. Ennek legújabb bizonyítéka a tankönyvügy.

Bár a magyar sajtóban néhányan elhamarkodottnak minősítették Göncz Kinga lépését, hogy hivatalába kérette a budapesti szlovák nagykövetet és tiltakozott a szlovákiai magyarokat ért sérelmek ellen, a lépés magyar belpolitikai szempontból érthető. A konzervatív ellenzék nem bocsátotta volna meg a szocialistáknak a hallgatást. A magyar közvélemény rokonszenve - részben a kormány megszorító intézkedései következtében is - inkább az ellenzék oldalán van.

Fico ugyan ultimátumról beszél és a magyarokat okolja a viszály kirobbanásáért, de "a nem magyar megfigyelők számára is nyilvánvaló, hogy a légkört a szlovák Miroslav Sládek (volt cseh szélsőségesen nacionalista politikus) rontja, akit az a megbecsülés ért, hogy az uralkodóval egy asztalnál ülhet".

Az értelmesebb szlovák politikai reprezentáció is tudja, hogy a tankönyvek esetében "nyelvi hibridről" van szó. A szlovák nemzetiek vezére nyilván úgy véli, hogyha már nem tudja megvalósítani a "Szlovákiában szlovákul" jelszót, akkor legalábbis elcsúfítja a magyar nyelvet.

A szlovák ellenzék se áll ki nagyon a magyarok mellett, mert felbőszítették Csáky Pál kijelentései az autonómiáról. Ezt Szlovákiában szentségtörésnek tartják, holott nyilvánvaló, hogy a szlovákiai magyarok még az autonómia bármiféle megvalósulása esetén sem vinnék el sehová az általuk lakott területeket.

A magyar-szlovák együttélés módjának a keresése Szlovákiában nehéz. Jó lenne, ha a jövőben a feleket nem olyan politikusok képviselnék mint Slota, vagy Orbán (Viktor), aki magyar útleveleket akart osztogatni minden határon túl élő magyarnak - fejezi be írását Sedlák. (Kokes János)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?