Csallóközi vadászatok: Gazdag József könyve

Presinszky Lajos és Gazdag József a könyvbemutatón A szerző felvétele Már megszoktuk, hogy június a vadászat hónapja, ilyenkor nagyobb odafigyeléssel fordulnak az emberek a természet felé. Júniusban a fészekaljakon, barlangok mélyén, a rókatanyákon, az erdők rengetegeiben, mezők zugaiban új életek fakadnak. Ámde ezúttal nem a természet ébredéséről lesz szó, hanem a vadászkultúra felettébb fontos részéről, a vadászirodalomról.

Figyelmemet még valamikor a múlt esztendő elején, udvardi találkozásunkkor hívta fel Hodossy Gyula, a Lilium Aurum igazgatója egy kiadásra előkészített új vadászkönyvre, Gazdag József csallóközi vadász élményeinek vadászkrónikájára. Természetesen a hírt nagy érdeklődéssel fogadtam, s ennél is nagyobb örömöt jelentett számomra, amikor felkértek a könyv méltatására, bemutatására. Erre az idén márciusban került sor a Vámbéry irodalmi kávéházban, itt ismerhette meg a — remélhetőleg vadászirodalmat is szerető, kedvelő — törzsközönség a Csallóközi vadászatok című könyvet.

Gazdag József új emberünk a vadászirodalom mezején. Annyit tudtam róla, hogy régi csallóközi erdész-vadász dinasztia sarja — már a dédapja is vadászott, s hivatásos erdész volt a cseklészi Esterházyak birtokán —, és a vadászat nemes szenvedélyétől megfertőződtek a család századunkba nyúló vonalának utódai is. Nemcsak azt tanulták meg az ősöktől, hogy vadászni kell, a hogyan kérdését is. A könyvből kiderül, hogy szerzője sok vadat ejtett el, de mindig szem előtt tartotta Széchenyi Zsigmond mondását: „Legyünk emberséges vadölők!”

Június a vadászat hónapja! De eszembe jut az is, hogy a felvidéki vadászirodalom nagyon szép, gazdag és termékeny múltra tekint vissza. A régiek közül Andrássy Manó, Forgách Károly és Sándor, Apponyi Henrik (róla múzeumot neveztek el Nagyapponyban), Borsiczky Ottó, Herman Ottó, Hanvay Zoltán, Illés Nándor, Mátray Gyula, Nozdroviczky Lajos, Kittenberger Kálmán és Jurán Vidor jut eszembe.

Jurán Vidor külön fejezetet érdemelne, ám itt most legyen elég róla annyi, hogy vadászirodalmat teremtett a két világégés között, vadászírókat és jó tollú publicistákat, szakírókat tömörített lapja, a Vadászlap köré. Kevesen tudják, hogy Jurán közölte elsőként Mécs László vadászverseit is; ezek arról tanúskodnak, hogy az örömteli természetképek alkotója, a papköltő, recitátor és premontrei szerzetes, bizony, vadász volt a javából…

A múlt század hatvanas éveinek végétől Gyimesi György egymagában állt a vadászirodalom csúcsain, vagyis neki adatott meg, hogy — tegyük hozzá: kitűnő — írásai, könyvei megjelenhessenek. Megemlíteném, hogy az ő könyveivel egy időben megjelent magyarul néhány fordításkötet is, de ezek csak nagyon távolról szólították meg a felvidéki magyar olvasót.

A Csallóközi vadászatok című Gazdag József-könyv bemutatóján elmondtam azt is, hogy tájainkon szinte ellehetetlenült a vadászirodalom; enyhe kifejezés, ha azt mondjuk, mostohagyerekként kezelik. A sajtóban alig-alig írnak rólunk, s a természetvédelemről is nagyon kevés szó esik. Most is úgy érzem, hogy nem túloztam, amikor arról szóltam, hogy csodálatos dolognak tekinthető minden vadászkönyv megjelenése.

A vadászat hónapja ürügyén merem remélni, hogy június a vadászkönyvek hónapja is. Egyben azt is remélem, hogy az olvasók érdekeit szem előtt tartó sajtóban a jövőt tekintve gyakrabban találkozhatunk majd vadászkönyvekről szóló és a vadászirodalmat méltató írásokkal. Motesiky Árpád