Csak a diszkótól féltek a zsigárdi hívők

Zsigárd. Gombík Róbert, a zsigárdi római katolikus templom plébánosa és Kiss László, az egyháztanács tagja sohasem ellenezték, hogy a községben új üzletközpont épüljön, csak az ellen voltak, hogy az a templom közvetlen közelében álljon, pontosították az érintettek egyik korábban megjelent írásunkat.

Állításuk szerint a Baranyay Alajos polgármester által felsorolt érvek nem teljesen fedik a valóságot. A múlt heti cikkben egyebek mellett a következőket írtuk: „A legfőbb kifogás az volt, hogy az üzlet túl közel lenne a templomhoz, és az áruszállító teherautók esetleg veszélyeztetnék a műemléképületet.” A polgármester nem állította, hogy mindez a petícióban szerepel, ő azt mondta, a lakosoktól hallotta, hogy ilyen indokkal keresték meg őket az aláírásgyűjtők. Gombík plébános szerint félrevezető az az állítás, hogy „a terveket a zsigárdiak egy csoportja ellenezte”. „Az igazság az, hogy hatszáznál több aláírást sikerült összegyűjteni, ami a zsigárdi felnőtt lakosság fele, és nem csak egy kis csoport” – pontosított a plébános. Az sem igaz, hogy ők attól tartanának, hogy az áruszállító teherautók veszélyeztetnék a közeli templom statikáját. A plébános szerint nevetséges lenne ilyesmit állítani, ők csak attól tartottak, hogy a építés során az alapok ásása veszélyeztethetné a templomot. „A felújítás során a szigetelés miatt aláfűrészelték a templom falait, már ennek is hatással kellett lennie az épület statikájára – tette hozzá Kiss László.

Habár a Zsigárdra benyújtott előzetes tervekben semmiféle diszkó építése nem szerepelt, akkoriban mégis olyan szóbeszéd járta Zsigárdon, hogy a peredi diszkó műsorán sztriptíz is szerepel, a zsigárdi hívők pedig nem tudtak volna elviselni egy hasonló intézményt a plébánia és az iskola közelében. Ezek a félelmek azonban ma már a plébános szerint sem aktuálisak: „Időközben az építési terveket is megváltoztatták, az eredetinél kisebb üzletközpont épülne, ahol semmilyen diszkó nem lesz.” Ez is közrejátszott abban, hogy a petíciót másfél évvel az aláírásgyűjtés elindítása után, október közepén visszavonták. A plébános szerint a petíció ellen a járási hivatal illetékesének is kifogásai voltak. „Azt állította, hogy manipuláltuk az íveket, pedig csak levágtuk a lap aljáról az ott feltüntetett petíciós bizottság névsorát, mivel az időközben megváltozott”. A változás az volt, hogy a Gombík Róbert időközben kilépett a bizottságból. A petíciós ívek amiatt is veszítettek aktualitásukból, mert időközben több aláíró is elhunyt. A petíció visszavonásához mégis leginkább az járult hozzá, hogy a járási hivatal környezetvédelmi illetékese megígérte, az előzetes építkezési engedélybe belefoglalja, az építtetőnek vállalnia kell, hogy az esetleges templomsérülést helyrehozza. „Ilyen feltételek mellett mi is beleegyezünk, hogy az üzlet megépüljön” – mondta lapunknak Gombík Róbert. Amikor Lacko László peredi vállakozót megkérdeztük, ilyen feltételek mellett is fenntartja-e építkezési terveit, meglepetéssel hallotta, hogy az említett feltételhez kötnék az építési engedély kiadását. Erről őt még senki nem értesítette. „Ilyesmibe nem vagyok hajlandó beleegyezni. Hogy aztán majd bíráskodnom kelljen, ha valamikor esetleg megrepedezik a templomfal? Nem akarom, hogy én legyek a felelős, csak azért, mert a templomtól kilenc méterre építkezem” – érvelt, de mint mondta, egyelőre nem tud végleges választ adni. Előbb egyeztetnie kell a zsigárdi önkormányzattal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?