CoFoE: Brozmanová: Az EHU feladata elősegíteni a hatékonyabb fellépést

Európai Unió k
Pozsony |

Az Európai Egészségügyi Unió (EHU) feladata elősegíteni a jobb és hatékonyabb fellépést a jövőbeni fenyegetésekkel szemben. Ezt Mária Brozmanová, Szlovákia brüsszeli állandó képviseletének munkatársa jelentette ki a TASR TV-nek nyilatkozva. Az interjúban kiemelte az EHU kibővítésének szükségességét, amiről a folyamatban lévő, Európa jövőjéről szóló konferencia (CoFoE) keretében is tárgyalnak.

Brozmanová szerint a koronavírus-világjárvány rávilágított az európai országok közötti koordináció fontosságára. Hozzátette: az Európai Egészségügyi Unió célja a védelem és a megelőzés javítása, valamint az emberi egészséget fenyegető jövőbeli kockázatokra való reagálás felgyorsítása uniós szinten.

Az EHU-csomag része az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központról (ECDC) szóló rendelet felülvizsgálata is. A revízió egy olyan rendeletre is kiterjed, amely megerősíti az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) hatáskörét az egészségügyi segédeszközök és gyógyszerek forgalmazásának biztosítása és hatékonyabb ellenőrzése érdekében. Brozmanová megemlítette azt a határokon átívelő egészségügyi fenyegetésekre reagáló rendeletet is, amely lehetővé teszi szükségállapot kihirdetését uniós szinten.  

Az EU által a világjárvány elleni küzdelemben elért eredményekkel kapcsolatban Brozmanová emlékeztetett arra, hogy az Európai Unió volt a Covid-19 elleni vakcinák kutatásának és fejlesztésének motorja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?