Pozsony. Rudolf Schuster államfő alaptalannak nevezte egyes politikusok és a média állítását, amely szerint azzal, hogy visszaadta a parlamentnek a nyugdíjreform második pilléréről szóló törvényt, veszélybe sodorta a februári nyugdíjemelést.
Civódás a nyugdíj miatt
Pozsony. Rudolf Schuster államfő alaptalannak nevezte egyes politikusok és a média állítását, amely szerint azzal, hogy visszaadta a parlamentnek a nyugdíjreform második pilléréről szóló törvényt, veszélybe sodorta a februári nyugdíjemelést. Az elnök a munkaügyi minisztériumot vádolta meg, mivel szerinte a nyugdíjasokat túszként kezeli, hiszen a szaktárca összekapcsolta a törvényt a nyugdíjemeléssel – közölte Ján Füle, Schuster szóvivője. Az elnök azért nem írta alá a már elfogadott törvényt, mert kevesli a csupán 4%-os nyugdíjemelést. Szerinte a januártól magasabb általános fogyasztói adó, továbbá az emelkedő lakhatási költségek miatt a 4%-os emelés kevés, 6-8%-osat javasol. Pavol Hrušovský parlamenti elnök eredetileg rendkívüli ülés összehívását fontolgatta, azonban miután egyeztetett Ľudovít Kaník munkaügyi miniszterrel és František Halmešsel, a Szociális Biztosító elnökével, úgy döntött: elég lesz a január 20-án kezdődő ülésszakon újravitatni a törvényt. Az idő sürget, mivel ha a Szociális Biztosító január 29-ig nem tudja meg a nyugdíjemelés végleges mértékét, akkor márciusban nem lesz képes folyósítani a február 1-től magasabb nyugdíjakat. Rudolf Schuster 6%-os javaslata 1,6 milliárd, 8%-os javaslata 3,1 milliárd korona többletkiadást jelente az eleve deficites biztosítónak. (t, s, ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.