Civilek: bohózat a főrendőrválasztás

Saková-Lučanský
Pozsony |

Beigazolódott az ellenzék előrejelzése. Denisa Saková belügyminiszter valóban Milan Lučanskýt nevezte ki országos rendőrfőkapitánnyá. Az új főrendőr egyebek mellett növelni szeretné a rendőrségbe vetett bizalmat. Az ellenzék szerint viszont múltbéli tevékenysége vitatható.

Denisa Saková (Smer) belügyminiszter elsősorban azzal érvelt Milan Lučanský mellett, hogy a legtöbb támogató szavazatot kapta a parlament védelmi bizottságában lefolytatott meghallgatást követően, illetve, hogy senki nem voksolt ellene. A meghallgatás része a rendőrfőkapitány új szabályok alapján történő kiválasztásának. „Hiszem, hogy folytatni fogom a megkezdett munkát, fő prioritásom a rendőrség stabilizálása és a rendőrségbe vetett bizalom növelése” – jelentette ki a belügyminiszter által tegnap kinevezett régi-új rendőrfőkapitány, Milan Lučanský. Hozzátette, minden lépése ezen prioritások szellemében történik majd. A rendőrfőkapitány négy évre kapott mandátumot, menet közben csak akkor lehet leváltani, ha a parlament védelmi bizottsága háromötödös többséggel támogatja a menesztését.
 

„Denisa Saková és a kormánykoalíció a rendőrség valódi mélyreható reformja helyett a bohózatot választotta, mely a »mi emberünk« rendszer alapján fog működni” – reagált az új rendőrfőkapitány kinevezésére Veronika Remišová (OĽaNO). Az ellenzéki képviselő arra is emlékeztetett, hogy a belső ellenőrzés Lučanský irányítása alatt csak a rendőri testületen belüli kisebb korrupciós ügyeket derítette fel. Nem volt hatékony a vezető beosztású rendőrök és oligarchák közötti kapcsolat, továbbá az őket érintő bűnügyek és korrupciós ügyek felderítését illetően sem. A döntést a civilek is bírálják.

 

Nem hozott meglepetést a rendőrfőkapitány ki- és megválasztása. Beigazolódott az ellenzék sejtése, mely szerint Denisa Saková (Smer) belügyminiszter a módosított szabályok, a kétkörös kiválasztás ellenére az elkövetkező négy évre őt ülteti a rendőrség élére.

Átszervezésre készül

 

Milan Lučanský tegnapi kinevezésekor azt állította, stabilizálni akarja a testületet és szeretné visszaszerezni a lakosságnak a rendőrségbe vetett bizalmát. Lučanský úgy szervezné át a rendőrséget, hogy színvonalasabbá és hatékonyabbá tenné a testület egyes egységeit, részlegeit. A testületen belül bevezetne egy új karrierrendszert, fontosnak tartja a rendőrök motiválását, továbbá több szakembert vonzana a testületbe.

 

Bohózat volt a kiválasztás

 

Az ellenzék bohózatnak tekinti a rendőrfőkapitány kiválasztását.

 

Az Állítsuk Meg a Korrupciót civil szervezet is színjátéknak nevezte az országos rendőrfőkapitány új rendszer szerint történő megválasztását. Igazgatója, Zuzana Petková emlékeztet, hogy a héttagú szakmai bizottságban két-két olyan személy ült, aki Denisa Saková közvetlen munkatársa, illetve két olyan magas beosztású rendőr, akiket Lučanský léptetett elő, vagy korábban közvetlen munkatársak voltak. A szakmai bizottság meghallgatásáról semmit sem lehet tudni, ezt pedig a koalíciós többséggel bíró parlament védelmi bizottságának meghallgatása követett. „A Smer, az SNS és a Híd elnökeinek egyeztetése után már a koalíciós tanácsot követően bejelenthették volna az új rendőrfőkapitány és a belső ellenőrzés igazgatójának nevét” – véli Zuzana Petková. Ennek ellenére Denisa Saková szerint az új rendőrfőkapitányt, a módosított törvénynek köszönhetően, átláthatóan választották ki.

 

Pénz még nincs

 

A rendőrség stabilizálása Saková szerint többéves probléma. Állítja, hogy már 2011-ben mintegy 2000 rendőr hiányzott a testületből, jelenleg 1500 a hiányzó rendőrök száma. „Tárgyalásokat folytattam a kormányfővel és a volt pénzügyminiszterrel a rendőrök és az újoncok jutalmazásáról” – mondta Saková azzal, hogy a hiányzó rendőrök számát komplex módon kell megoldaniuk. Milan Lučanský szerint a rendőrök elektronikus igazolványának bevezetése, egyebek mellett, csökkentené az átvilágításokkal való visszaéléseket. Bevezetésük azonban elsősorban anyagi kérdés, melyről a tárca még nem egyeztetett.

Lučanský kijelentette, a Kuciak-gyilkosság felderítésén dolgozó csoportnál nem lát okot a beavatkozásra. „Eddigi eredményeik alapján élvezik a bizalmamat” – zárta a főrendőr.

 

Érdekes

Profil:

Milan Lučanský 1989-ben lépett be a rendőri testületbe

2004-ig alacsonyabb pozíciókban dolgozott a testületben

 

2004-ben lépett be a szervezett bűnözés elleni csoporthoz

 

2012-ben kinevezték a rendőrfőkapitány első helyettesévé

 

2016-ban lett a belső ellenőrzés igazgatója

 

2018-ban ideiglenesen átvette a rendőrség irányítását

2019-től négy évre rendőrfőkapitány

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?