Cigiüzéreket átvágva akarták forgalomba hozni a hamis pénzt

Pozsony |

<p>Két szervezett bűnözői csoportot is felszámolt a rendőrség a napokban, mindkettő pénzhamisítással foglalkozott. Az egyik eset Kelet-, a másik Nyugat-Szlovákiában történt.</p>

Szervezett bűnözői csoportot számolt fel a rendőrség Kassa megyében szeptember 24-én. A 27 éves Mikuláš B., a 39 éves Bartolomej S., a 31 éves Vladimír Č., és a 45 éves Daniel G., 2013 márciusától elfogásukig pénzt hamisítottak Szobráncon és Nagymihályban. A rendőrök Tőketerebesen, Nagymihályban, Nagykaposon és Királyhelmecen végeztek házkutatást, összesen hatot. Ennek során 6600 hamis eurót foglaltak le, 50-es és 100-as címletekben. A pénzhamisítók a hamis pénzen Ukrajnából Szlovákiába csempészett cigarettát akartak vásárolni, így akarták forgalomba hozni a hamis bankjegyeket. Három személyt vizsgálati fogságba helyeztek, egy szabadlábon védekezhet. A másik akcióra Nyitra megyében került sor, ennek során két személyt vettek őrizetbe, a 25 éves Martin R.-t, és a 35 éves Peter T.-t. A két férfi nem gyártotta, csak forgalmazni akarta a hamis pénzt, összesen 30 ezer eurót. A pénzt Bulgáriában, Romániában és Lengyelországban gyártották, és külföldiek hozták be Szlovákia területére. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?