CEU: van, aki tiltakozik, van, aki hallgat

A CEU mellett a legfelsőbb szlovákiai hallgatói érdekképviseleti szerv, a Főiskolai Hallgatói Tanács is kiállt, elnöke, Lovász Bálint levelet írt Balog Zoltán miniszternek is.

A CEU mellett a legfelsőbb szlovákiai hallgatói érdekképviseleti szerv, a Főiskolai Hallgatói Tanács is kiállt, elnöke, Lovász Bálint levelet írt Balog Zoltán miniszternek is. A szlovákiai magyar hallgatókat tömörítő Diákhálózat azonban hallgat.

A CEU-t az utóbbi napokban nagyon sokan biztosították támogatásukról, például 17 Nobel-díjas, és több mint 500 európai és amerikai tudós, Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Frank-Walter Steinmeier német államfő, valamint rengeteg neves egyetem és szakkollégium is. Liviu Matei, az egyetem rektorhelyettese a CEU vezetésének keddi sajtótájékoztatóján azt mondta, ennek köze van a CEU minőségéhez, de nagyon sokan az oktatásszabadságot védik, amely mindannyiunk közös értéke. „A kormány egyedül van ebben az ügyben, mindenki velünk van” – jelentette ki Matei.

Szlovákiai tiltakozások

Szlovákiában is komoly sajtóvisszhangot váltott ki a lex CEU, és a Főiskolai Hallgatói Tanács is csatlakozott az egyetemmel szolidaritást vállaló szervezetek sorához. Lovász Bálint, a tanács magyar elnöke levelet írt Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének, a magyar felsőoktatási törvény módosítása beterjesztőjének, melyben a CEU eredményeire és fontosságára rámutatva arra kéri a kormányt, hogy vonja vissza a törvényjavaslatot, és tárgyaljon az egyetemmel. „Úgy gondolom, ha egy egyetem működését egy bizonyos szabályrendszer mentén elfogadták, és évtizedekig gond nélkül működött, nagyon komoly érv kell ahhoz, hogy ezt a szabályrendszert megváltoztassák. A CEU ellehetetlenítése kapcsán azonban nem hallottunk ilyen komoly érvet” – magyarázta azzal kapcsolatban, miért írta a levelet. „Van egy egyetem, aminek magasan jegyzett oktatói, hallgatói, képzései vannak, és ez most rövid időn belül megszűnhet. Ez az egyetemi szabadság korlátozása” – vélekedik. Szerinte a lépés miértjeit szakmai, értelmes észérvekkel kellene alátámasztania a magyar kormányzatnak, és az egészet szakmai diskurzusnak kellett volna megelőznie. „Állandóan arról beszélünk, hogy a minőséget kell támogatni, de jelenleg egy nagyon magas minőségű egyetemet próbálnak bezáratni” – tette hozzá. A Főiskolai Hallgatói Tanács elmondása szerint a továbbiakban is tervez hangot adni annak, hogy nem tetszik neki, ami Magyarországon zajlik, de aktívan nem vesznek részt tüntetéseken vagy tiltakozó megmozdulásokon. Elmondta, a hallgatók reprezentációinak V4-es konferenciája áprilisban épp Magyarországon lesz, és minden bizonnyal a CEU kérdése is téma lesz rajta.

Tiltakozik az egyetem ellehetetlenítése ellen a Bél Mátyás Intézet is. „Elítéljük a magyar kormányzat támadását a CEU tudományos/oktatói intézmény ellen, mint egyfajta nem várt és kellemetlen hanyatlását a liberális demokráciának” – áll az intézet tegnap kiadott nyilatkozatában.

Óvatos bírálatok

A szlovákiai magyar hallgatókat tömörítő Diákhálózat ugyanakkor nem nyilvánult meg a kérdésben, sem a honlapján, sem a Facebookon. Kotiers Róza, a Diákhálózat elnöke a Facebookon egy vitában azonban azt írta, személy szerint támogatja a CEU-t. „Őszintén szólva én lennék a legboldogabb, ha azt tudnám mondani, hogy szervezeti szinten ki tudunk állni a környék legjobb egyeteme mellett, de itt nem csak ennyiről van szó, és egy magyarországi politikai-ideológiai csatározásba nem szeretnénk belemenni” – írta. A Diákhálózat elnökét telefonon nem tudtuk elérni.

Nagy Dávid, az MKP jogi szakértője korábban a CEU hallgatója volt, jogot tanult az egyetemen. Lapunknak azt mondta, véleménye szerint a felsőoktatási törvény szigorítása és a CEU ügye kissé túl lett medializálva, az ellehetetlenítés kifejezés pedig a valós helyzetnél negatívabb kicsengésű. „Próbáltam figyelemmel követni a CEU körül kialakult helyzetet és a hírekből leszűrni a releváns információkat. Kétlem, hogy a módosítás hatására a CEU bezárná kapuit, ugyanis erre a törvény nem kötelezi” – magyarázta.

Véleménye szerint a CEU esetében két jogi személyről van szó: az egyik a Central European University másik pedig a Közép-európai Egyetem, az egyetem működését ezek együttműködése adja. „Azt, hogy összességében szerencsés megoldás született-e, azt majd az idő megmutatja” – vélte.

Leszögezte azonban, a CEU egy nagyszerű intézmény, diákközpontú, és kiváló tanárok tanítják a hallgatókat. „Külön kiemelném a kritikus gondolkodást és annak fejlesztését, ami véleményem szerint a jogi szak legnagyobb hozadéka. Nem túlzás azt állítani, hogy a CEU Európa egyik legjobb egyeteme” – mondta. Arra a kérdésre, tervez-e csatlakozni a tiltakozó akciókhoz, azt mondta, a kialakult helyzetet higgadtan és nyugodt párbeszéddel lehet megoldani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?