Čaputová: Jogos lehet az aggodalom, milyen irányt vesz a szlovák külpolitika

caputova k

Zuzana Čaputová államfő szerint a jelenlegi választási felmérések alapján megalapozott lehet az aggodalom, hogy milyen irányt vesz a szlovák külpolitika a választás után, és például Szlovákia továbbra is segíteni fogja-e Ukrajnát.

Ugyanakkor bízik benne, hogy sikerül mozgósítani a demokrata választókat és olyan kormányt alakítani, amely „a nyugati civilizáción belül tartja az országot” – jelentette ki az államfő Petr Pavel cseh köztársasági elnökkel tartott közös hétfői sajtótájékoztatóján.

„A legutóbbi felmérésekből úgy tűnik, mintha kicsit erősödnének az egyes politikusok és pártok által hirdetett szélsőséges nézetek. (...) De látni szeretném a másik lehetőséget is, a demokratikus spektrum valódi elhatározását a választás előtti lehetséges együttműködésre” – vázolta Čaputová, hozzátéve, hogy ez utóbbi csoport most nagyon széttöredezett.

Čaputová szerint Szlovákia és Csehország azonos álláspontot képvisel a külpolitikában a jogállam védelme és a nemzetközi jog betartása terén. „Pontosan a nemzetközi jog garantálja az államok területi egységének sérthetetlenségét és szuverenitását, az Ukrajna elleni támadással pedig Oroszország ezt két lábbal tapossa. Ez olyan téma, amely a visegrádi államok egységét gyengíti, mivel ilyen fontos kérdésben nincs egyetértés köztünk, eltér a véleményünk” – jelentette ki. Čaputová bejelentette, hogy csatlakozik Petr Pavelhez, aki áprilisban felkeresi Ukrajnát.

Pavel jelenleg a V4-es találkozókat inkább tekinti konzultációs fórumnak, amelyeken nem törekednek részletesen kidolgozott koordinációra a külpolitika vagy a biztonságpolitika terén. A V4 szerinte lehetőséget ad a gazdasági, kereskedelmi és kulturális együttműködésre. Emellett szerinte egyre bővül a bukaresti kilencek és a slavkovi hármak együttműködése, és szorgalmazza a szorosabb együttműködést a balti államokkal is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?