Čaputová idén is megemlékezett március 15-ről

Zuzana Čaputová

Zuzana Čaputová államfő a Facebookon szlovák és magyar nyelven közzétett bejegyzésben emlékezett az 1848–49-es forradalomra és szabadságharcra.

„Magyar polgártársaink számára a mai nap az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc évfordulójának ünnepe. 1848-1849 közös történelmünk egyik fontos időszaka volt, amikor a magyar és szlovák vezetők pozíciói eltértek egymástól. Közös volt azonban bennük az olyan alapvető emberi és polgári jogok iránti vágy, mint a jobbágyság eltörlése, a sajtószabadság és a törvény előtti egyenlőség” – írja az államfő a Facebookon közzétett bejegyzésében magyar nyelven.

„A korszak forradalmárai közül az egyik legismertebb Petőfi Sándor, akinek az idei évben emlékezünk születésének a 200. évfordulójára. A szlovák gyökerekkel is rendelkező neves költő egyik legismertebb versében azt írja: »Szabadság, szerelem! E kettő kell nekem«, amivel generációkon átnyúlva szimbolikusan azt üzeni számunkra, hogy igazából szabadnak csak egy teljes értékű demokráciában érezhetjük magunkat” – folytatja.

„A demokráciáért a magyaroknak és szlovákoknak az évszázadokon átívelő együttélésük során többször is meg kellett küzdeniük. Napjaink történései pedig azt jelzik, hogy Petőfi és társai örökségéért, a szabadságért és a demokráciáért folyamatosan tennünk kell, és védenünk kell ezeket az értékeket. Magyar nemzetiségű polgártársainknak minden jót és szép ünnepet kívánok!” – zárja a bejegyzést Čaputová.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?