Čaputová: Az összefogásra kell törekednünk

Zuzana Čaputová
Pozsony |

A gazdaság megreformálása, az egészségügyi dolgozók béremelése, a szociálisan hátrányos helyzetű személyek védelme – egyebek mellett ezekre a témákra hívta fel a figyelmet Zuzana Čaputová köztársasági elnök a parlamentben tartott évértékelő jelentésében. A beszédre a koalíciós és az ellenzéki pártok képviselői is reagáltak.

„Ha valamiféle üzenetet kellene megfogalmaznom a köztársaságról szóló jelentés elején, az a következőképpen hangzana: ne térjünk vissza a társadalom vírus előtti állapotába”

– ezzel a gondolattal nyitotta beszédét Zuzana Čaputová.

Összetartozás

Az államfő elsősorban a megosztottságra célzott, amelyet a parlamenti választás előtt és után is érezni lehetett a társadalomban. Čaputová szerint a koronavírus-járvány bebizonyította, hogy az ország igenis képes összefogni és együtt dolgozni egy közös célért, melynek bizonyítéka, hogy Szlovákia az egyik legsikeresebb országnak bizonyult a vírus elleni harcban.

Az államfő az összetartozás fontosságát hangsúlyozta, ennek megnyilvánulása fedezhető fel abban, hogy Peter Pellegrini leköszönő és Igor Matovič hivatalba lépő kormányát egyaránt dicsérettel illette.

„A megfelelő időben a megfelelő döntéseket hozták”

– jelentette ki. 

Čaputová az egység megteremtésével összefüggésben figyelmeztette a koalíciós pártokat: a választás előtt azt ígérték, hogy minden szlovákiai állampolgár érdekeit képviselni fogják, így nem szabad megfeledkezniük a nemzetiségi kisebbségekről sem.

Ezen kívül felszólította a képviselőket, hogy ne boncolgassanak megosztó kulturális-etikai témákat a szükséges társadalmi diskurzus elindítása nélkül, hiszen ezzel csak fokozzák a megosztottságot, ami nem fog segíteni a vírus okozta válság felszámolásában. A köztársasági elnök itt nyilván az abortusztörvény szigorítására célzott.
 

Zuzana Čaputová

Hiányosságok

Miután levonta a pozitív következtetéseket, az államfő arra is rámutatott, hogy a koronavírus miatt felszínre került számos hiányosság, melyeket Matovič kabinetjének kell megoldania. Ezek közé tartozik például a tudomány támogatása. Čaputová kiemelte, milyen fontos szerepet játszottak a vírus legyőzésében a szlovákiai tudósok, akik annak ellenére is képesek voltak dolgozni az országért, hogy a korábbi rendszerek nem értékelték a munkájukat. A szlovák tudomány sikerei közé sorolta például a hazai gyártású koronavírusteszt feltalálását. Az egészségügyi és szociális dolgozóknak szintén köszönetet mondott, majd hozzátette: éppen itt lenne az ideje, hogy a kormány megfelelő anyagi feltételeket biztosítson számukra.

Čaputová a vírus gazdasági következményeiről is beszélt. Elmondása szerint a járványhelyzet rámutatott, hogy a szlovák gazdaság milyen komoly mértékben függ az autóipartól, éppen ezért a következő években arra kell törekedni, hogy a gazdaság több pillérre épüljön. Elengedhetetlennek tartja továbbá a közigazgatás digitalizációját, az álhírek elleni harc megerősítését, valamint a nehéz szociális helyzetben lévő idősek támogatását.

A köztársasági elnök beszéde végén különösen nagy hangsúlyt fektetett a korrupció elleni harc felhívására, megemlítette a Kuciak-gyilkosságot és a Threema-üzeneteket, a bíróság és az ügyészség botrányait, valamint a jogállam rendszerszintű kudarcait.

Zuzana Čaputová

Reakciók

Az évértékelő jelentéssel egyetértettek a koalíciós és az ellenzéki képviselők is.

Igor Matovič (OĽaNO) miniszterelnök szerint az elnök asszony kiegyensúlyozott és igazságos beszédet mondott, amely dicséretet és kritikát egyaránt tartalmazott, a kritika nagy részével pedig egyet is tud érteni.

Hasonlóan fogalmazott Boris Kollár (Sme rodina) házelnök is.

„Most mindenki önreflexiót gyakorolhat, és megtalálhatja a szerepét abban, hogyan viheti előbbre a polgári társadalmat”

– tette hozzá a Sme rodina elnöke.

Richard Sulík (SaS) kormányfőhelyettest és gazdasági minisztert örömmel töltötte el, hogy az államfő az ország gazdasági kérdéseivel is foglalkozott, Mária Kolíková (Za ľudí) igazságügyi miniszter pedig Čaputová igazságüggyel kapcsolatos kijelentéseivel értett egyet.

Elégedetlen Fico

Az ellenzéki képviselők közül megszólalt Peter Pellegrini (Smer), a parlament alelnöke, aki saját bevallása szerint hasonló beszédre számított a köztársasági elnöktől, mindössze annyival várt többet, hogy Čaputová nagyobb nyomást gyakorol a kormányra a rendkívüli állapot megszüntetésével kapcsolatban.

Robert Fico, a Smer elnöke úgy fogalmazott, örülne, ha az elnök asszony be is tartaná, amit mond. Čaputová ugyanis a beszédében megemlítette, hogy nem szeretné, ha a képviselők visszaélnének a törvényjavaslatok gyorsított eljárásban való elfogadásával. Az államfő korábban például ezt kifogásolta, amikor a Smer a választás előtt gyorsított eljárásban fogadta el a 13. havi nyugdíjjal kapcsolatos javaslatot. Fico szerint az elnöknőnek viszont nem okoz problémát a koalíciós képviselők által gyorsított eljárásban megszavazott törvények aláírása. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?