Čaputová: Az ország nehéz időszakot él át

Zuzana Čaputová
Pozsony |

Zuzana Čaputová köztársasági elnök a Gorilla-hangfelvétel kapcsán úgy fogalmazott, Szlovákia nehéz időszakot él át, de megtisztulási folyamaton megy keresztül.

Megerősítette, hogy találkozni akar az ügyben Denisa Saková belügyminiszterrel (Smer), Milan Lučanský országos rendőr-főkapitánnyal és a főügyészség képviselőivel. Hogy mikor, azt még nem pontosította.

Az államfő azt mondta, örül, hogy az üggyel kapcsolatos információk felszínre kerülnek.

„Kétségkívül súlyos dolgok, amiket közzétettek. Rendkívül fontos, hogy a nyomozás a lehető leggyorsabban haladjon és eredményes legyen, hogy mindenki megtudhassa, történt-e bűncselekmény, és ha igen, ki követte el”

– mondta Čaputová.

Több szerkesztőség is megkapta a Gorilla-üggyel kapcsolatos hangfelvételt. Jaroslav Haščák, a Penta csoport társtulajdonosa az egyik, aki a felvételen szerepel, bejelentette, hogy feljelentést tesz az ügyben. Haščák a felvétel hitelességét is megkérdőjelezi.

A hangfelvétel állítólag egy Vazov utcai lakásban készült Pozsonyban, a Gorilla-aktát ismeretlen személy hozta nyilvánosságra 2011 decemberében. A hangfelvételen állítólag Jaroslav Haščák, a Penta társtulajdonosa hallható, amint politikusokkal beszél a 2005-ös és 2006-os állami üzletek provízióiról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?