Čaputová: Az egyszerű emberek szenvedik meg az orosz agressziót

čaputová
Bern |

A szlovák államfő svájci látogatása során tartott beszédében kiemelte, Ukrajnának minden segítséget meg kell adni.

Az Ignazio Cassis svájci köztársasági elnökkel közösen tartott sajtótájékoztató fő témái többek között a két ország együttműködése, az éghajlati válság kezelése, illetve az orosz-ukrán konfliktus voltak.

Mindkét államfő elmondta, kitűzött céljuk, hogy elkötelezzék magukat a karbonsemlegesség mellett, és 2050-re megvalósuljon a teljes szén-dioxid-mentesség.

Zuzana Čaputová hangsúlyozta, Szlovákia az ukrajnai orosz agressziót indokolatlannak és megalapozatlannak tartja, ami miatt az egyszerű emberek szenvednek.

A szlovák államfő megemlítette azokat a lépéseket, amelyeket Szlovákia Ukrajna támogatása kapcsán tesz, egyúttal hozzátette, az Oroszországgal szembeni szankciókat továbbra is támogatni fogják, hiszen ezáltal megakadályozható a háború hosszú távú finanszírozása.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?