Čaplovič: az EU bevonása nélkül kell megoldani a szlovák-magyar vitát

Prága |

<p>Pozsony kétoldalú szinten, az EU bevonása nélkül rendezné a Sólyom László köztársasági elnök meghiúsult szlovákiai látogatása körüli szlovák-magyar nézeteltérést - derült ki a szlovák miniszterelnök-helyettes csütörtöki prágai nyilatkozatából.</p>

"A legjobb megoldás az lenne, ha hivatalos kétoldalú találkozót tartanának egymással a két ország legmagasabb szintű vezetői" - mondta Dušan Čaplovič, miután Prágában tárgyalt Stefan Fülével, a cseh kormány európai ügyekért felelős miniszterével.
    Méltányolta az Európai Unió soros svéd elnöksége és az Európai Bizottság tartózkodását a vita kapcsán.
    A cseh tárcavezető megismételte: a cseh kormány nem szeretné, ha európai üggyé válna a szlovák-magyar vita. Úgy vélte, "intenzív párbeszédre" van szükség a két ország között. Mint mondta, a határ mindkét oldalán meg kell állítani a szélsőséges erők radikalizálódását.
    Sólyom László a révkomáromi Szent István-szobor avatásán vett volna részt múlt pénteken. Robert Fico szlovák miniszterelnök péntek délután, közvetlenül a határátlépés előtt jelentette be pozsonyi sajtóértekezletén, hogy Szlovákia nem engedi be területére a magyar államfőt. A köztársasági elnök példátlannak, két szövetséges állam viszonyában megmagyarázhatatlannak és kimenthetetlennek nevezte a szlovák lépést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?