Cáfolatok és bizonyítékok rendszámbiznisz-ügyben

Budapest/Pozsony |

<p>Szabó Zoltán (a Ganador Kft. tulajdonosa és a Selye János Egyetemért Alapítvány ügyvezetője) keddi, budapesti sajtótájékoztatóján kívánta cáfolni a médiában megjelenő vádakat, hogy cége szlovák rendszámokat intézett magyarországi vállalkozók számára. Összegeztük az általa felvonultatott állításokat és igazolásokat, és összevetettük a tényekkel. Szabó Zoltán a rejtett kamerával készült felvételeket egyrészt kétségbe vonta, másrészt az általa bemutatott igazolásokkal kívánta alátámasztani, hogy vállalata nem segített magyar cégeket szlovák rendszámhoz.</p>

Az általa kikért hivatalos dokumentumok viszont csak azt igazolják, hogy a Ganador Kft. nevére nem volt regisztrálva az adott időszakban egy autó sem -a rendszámüzletelésnek viszont más formái is vannak. Többek között egy szlovákiai vállalat bejegyzésének menedzselése, amely majd saját nevére vásárol gépjárműve(ke)t.

Azt sem tudták, ki Szabó
Szabó Zoltán a sajtótájékoztatón elismerte, hogy az RTL Klub májusi felvételén valóban látható a Danubius kollégium épülete -melyet az általa vezetett alapítvány kezel, s melyben az ő cége is székel -, ám szerinte kérdéses, hol, mikor és milyen célból vették fel a riportot. Az ügyben viszont nem érdeklődött a legnézettebb magyar tévétársaságnál, mert úgy vélte, a riport nem róla szólt. Mi megkerestük a riport készítőjét, aki elmondta: a rejtett kamerás felvétel az épületben készült, egy első emeleti irodában. Az emeleti helyiségekben Szabó Zoltán és Bauer Edit kuratóriumi elnök állítása szerint nem folyt üzleti tevékenység, csak oktatási célokat szolgált. „Felhívtuk azt a telefonszámot, melyet az interneten találtunk, megbeszéltük az időpontot, hogy mikor megyünk, leparkoltunk, felmentünk, negyed óráig vagy húsz percig beszéltünk velük, majd mondtuk, hogy jelentkezünk. Aztán persze nem jelentkeztünk“ - mondta lapunknak Kruzslicz Dávid, a riport készítője. Szabó szerint a médiában ellene felhozott vádakkal őt akarják befeketíteni, s az ügyvezető azt sem zárta ki, hogy akár több órás felvételt vágtak össze, manipuláltak. „Mi azt sem tudtuk, hogy ki az az ember, meg hogy mi ez a cég. Ennek az ügynek a hátterét egyáltalán nem ismertem. Véletlenszerűen, az internetről választottam ki a céget, kimentünk és megcsináltuk a riportot. Ennyi. Semmiféle manipulatív szándék nem volt az egészben“ - tette hozzá Kruzslicz. A riport nem a Ganador tevékenységére volt kiélezve, ők a magyar cégek szlovák rendszámintézéséről kívántak anyagot készíteni, ehhez kellett egy cég is, amely ezzel foglalkozik. A riporter szerint a vállalat munkatársai nem is álcázták tevékenységüket, „ezt nem suttyomban, hanem teljesen nyíltan csinálták“. „Semmi olyan nem volt, amiből azt gyaníthatta az ember, hogy itt gáz van, nyilván csak abból, hogy a beszélgetés közben mondta ezt a kollégiumos dolgot az alkalmazott, amit mi be is raktunk a riportba“ - mondta Kruzslicz. „Őszintén szólva én azt sem tudtam, hogy az egy magyar államtól támogatást kapó kollégium, erről is csak utána, hónapokkal később, az Új Szóból szereztünk tudomást. Aztán magyar részről gyorsan le is zárták a vizsgálatot“ - tette hozzá az RTL Klub riportere.

Kulcsszavak
Az interneten valóban nem volt gond fellelni a Ganadort, Szabóék hónapokon keresztül hirdették vállalkozásukat a legnagyobb magyar keresőportálon - a „szlovák rendszám“ kifejezés alatt. Szabó keddi budapesti sajtótájékoztatóján azzal védekezett, hogy több mint 70 kulcsszó alatt hirdettek, s ezek közt lehetett a „rendszám“ szó is. Az említett internetes keresőrendszer hirdetési szabályai alapján viszont a fizetett linkek esetében konkrét kifejezéseket kell megadni, a 70, Szabó által megadott kulcsszó tetszőleges társításából nem ad ki reklámot a rendszer. Ezt az olvasó is kipróbálhatja az interneten (a google.hu oldalon, ahol a Ganador hirdetése szerepelt). Ha például beüti a keresőbe a „Budapest London“ szavakat, más szponzorált linket talál, mintha külön beütné a „Budapest“ vagy a „London“ kifejezéseket. Ez azt jelenti, hogy Szabónak a „szlovák rendszám" szókombinációt kellett megadnia a hirdetés feladásakor. (MSz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?