Bugár Béla: A görög politikusok mindent megtettek annak érdekében, hogy elveszítsék Európa bizalmát

Pozsony |

<div>Bugár Béla, a Híd elnöke szerint a mai megállapodás csak egy kis fényt jelent az alagút végén. A görög félnek nem elég csak elfogadnia a reformintézkedéseket, hanem valóra is kell tudni váltania.</div><div>&nbsp;</div>

Az adók növelése, a nyugdíjkorhatár módosítása, a privatizáció – csak néhány azon intézkedések közül, amelyeket a görög kormánynak be kell vezetnie az elkövetkezendő napokban. Bugár szerint azonban nem biztos, hogy ezek valóban hatásosak is lesznek, amennyiben mindennapi megvalósításuk csődöt mond. „Görögországon nem segít az adókulcs emelése, ha nem javul radikálisan az adóbeszedés hatékonysága. Ugyanúgy a nyugdíjkorhatár módosítása sem lehet hatásos, amennyiben megmarad a sok kivétel“ – jelentette ki Bugár Béla. Véleménye szerint rendszerszintű intézkedések elfogadására, valamint a görög intézmények működésének javítására van szükség. „A Görögország iránti bizalom nagyon meggyengült és nagyon nehéz lesz visszaszerezni“ – tette hozzá Bugár. A Híd elnöke szerint Tsipras kormánya megmutatta, hová tudja juttatni az országot a határtalan populizmus. „Míg pár hete a görög kormány még elutasította a hitelezők feltételeit, sőt ezt népszavazással erősíttette meg, ma még keményebb feltételek elfogadására kényszerült“ – nyilatkozta Bugár Béla. Szerinte az euróövezetnek számos olyan intézkedést kell elfogadnia, amelyekkel megelőzheti az ehhez hasonló helyzetek kialakulását. Bugár szerint az euróövezet túlélésének egyetlen lehetséges útja csak a szabályok betartása lehet. „Vissza kell térni a maastrichti kritériumok következetes betartásához, és aki erre nem képes, vagy nem hajlandó, annak el kell hagynia az euróövezetet. Szükség van arra is, hogy minden ország fogadjon el egy költségvetési felelősségről szóló törvényt, úgy, ahogy azt Szlovákia is tette négy évvel ezelőtt“ – hangsúlyozta Bugár Béla.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?