Bugár: Az állami jelképekről szóló törvényt a hatályba lépése előtt módosítjuk

Bugár Béla
Pozsony |

Andrej Kiska államfő megígérte Bugár Bélának, a Most-Híd kormánypárt elnökének, hogy megvétózza az állami jelképekről szóló törvényt, amely tiltja egy másik ország himnuszának lejátszását vagy eléneklését nyilvános rendezvényeken, amennyiben a rendezvényen nincs jelen az adott ország hivatalos küldöttsége.

Ezt Bugár jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján, hozzátéve: a jogszabályt valószínűleg a májusi ülés elején módosítják majd. A törvényt a koalíciós SNS párt terjesztette be.

„Felhívtam az elnök urat, azt mondta, hogy mindenképpen megvétózná ezt a törvényt. Elmagyaráztam neki, miben látjuk a problémát, hogy ez végrehajthatatlan, és nem való az állami jelképekről szóló törvénybe. Az elnök úr megígérte, hogy megvétózza a törvényt, és (az indoklásba) belefoglalja ezt a részt is, hogy aztán kivehessük a törvényből és szavazhassunk” – magyarázta Bugár.

Hozzátette: időközben már megegyeztek a koalíciós partnerekkel is a módosításról. Egyben kiemelte, hogy a törvényt még azelőtt módosítják, hogy az hatályba lépne.

„A törvénybe belekerült egy olyan rendelkezés, amely nem való Európába és a 21. századba sem. Ezt nem vette észre 108 képviselő. Hiba történt, a törvény azonban még nem lépett hatályba, így még meg tudjuk oldani a problémát” – fűzte hozzá.

A Most-Híd elnöke egyben bírálta az olyan tevékenységeket, amelyek szerinte felkorbácsolják az indulatokat, mert ez nem használ a szlovák-magyar kapcsolatoknak. Rámutatott, hogy évek óta azért dolgozik, hogy ezek a kapcsolatok jók legyenek. „Egyesek itt indulatokat keltenek, petíciót indítanak és igyekeznek szétverni azt, amit elértünk a szlovák-magyar kapcsolatok terén” – tette hozzá Bugár.

 

A pártelnök hangsúlyozta: a magyar nagykövet ismeri a problémát, és azt is tudja, hogy a Most-Híd milyen megoldást választott. Amiatt, hogy a párt nem utasította el a himnuszéneklés betiltását, Bastrnák Tibor, a Most-Híd frakcióvezetője felajánlotta a lemondását, amit azonban a frakció nem fogadott el.

Andrej Kiska államfő korábban arról tájékoztatott: jövő héten jelenti be, hogy visszautalja-e a parlamentnek újratárgyalásra az állami jelképekről szóló törvényt. „Andrej Kiska államfő szeretné felkérni a kormánykoalíció képviselőit, hogy olvassák el, mire szavaznak, de még jobb lenne, ha már a törvény előkészítésének is nagyobb figyelmet szentelnének” – olvasható az elnöki hivatal által kiadott állásfoglalásban.

Az államfőt a Most-Híd mellett megkereste Simon Zsolt független képviselő és a parlamenten kívüli MKP is. Simon, aki tartózkodott a szavazáson, azt állítja, hogy egy abszurd és ostoba törvényről van szó. Egyben bírálta a Most-Híd pártot is amiatt, hogy a képviselői megszavazták a törvényt. Az MKP arra szólította fel a törvényt támogató hidas képviselőket, valamint Grendel Gábort (OĽaNO), hogy mondjanak le a képviselői mandátumukról.

A törvényt az SaS is bírálta, hangsúlyozva, hogy frakciójuk nem szavazta meg azt. Hozzáteszik: ha az elnök nem vétózza meg a jogszabályt, és ha a plénum nem módosítja azt, a törvény az alkotmánybíróságon végezheti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?