Bugár: a Híd indulhat egyedül, vagy választási pártot létrehozva az MKP-val

Bugár Béla
Pozsony |

A Híd nem indul koalícióban az MKP-val a parlamenti választáson, de még nincs teljesen elvetve az a gondolat sem, hogy együtt indul a két párt, például választási párt létrehozásával, mint annak idején az SDK – jelentette ki a Tablet.tv politikai vitaműsorában Bugár Béla, a Híd elnöke.

Arra a felvetésre, hogy nincs elég magyar választó ahhoz, hogy két kisebbségi párt is bejusson a parlamentbe, Bugár azt válaszolta, két út van a Híd előtt. Az első, hogy egyedül indul és megpróbál más kisebbségeket is megszólítani, valamint a szlovák választókat is.

„Megegyezést kötöttünk néhány roma vezetővel, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetséggel és független személyekkel is. Nagyon aktívak a ruszin tagjaink. Ha minden egyes párttag elvégzi a munkáját, a miniszterek és az államtitkárok, a parlamenti képviselők, a polgármestereink, akkor magunk is átlépjük az öt százalékos küszöböt”

– sorolta Bugár.

Hozzátette, tudják, hogy fennáll az a veszély, hogy elvesznek a magyar szavazatok és a magyar parlamenti képviselet is, ezért még nyitva hagyták az ajtót és továbbra is van lehetőség az MKP-val való együttműködésre, de nem klasszikus koalíciókötésről van szó.

„Akkor nem 5, hanem 7 százalékot kellene elérnünk, ez hazardírozás lenne. A másik lehetőség, hogy választási pártot hozunk létre az MKP-val”

– jelentette ki a pártelnök. Ebben az esetben a két párt jelöltjei közösen, egy harmadik listán indulnának, és elég lenne elérni az 5 százalékot.

Bugár szerint ebben a kormányban a Hídnak sikerült a legtöbbet megvalósítania a programjából, beleértve a kisebbségi ügyeket is.

„Mi garantálja a kisebbségek megmaradását? A kultúra, a nyelvük, az iskolahálózatuk. Ezeken a területeken óriási előrelépést tettünk” – állítja Bugár. Példaként a Kisebbségi Kulturális Alapot említette.

„Az alapot úgy hoztuk létre, hogy a kisebb lélekszámú kisebbségek a számarányuknál nagyobb támogatást kapnak. Például a ruszinok is értik, hogy ha valamit sikerül kiharcolnunk a legnagyobb lélekszámú kisebbségnek, akkor az a többinek is jó”

– fűzte hozzá Bugár.

Emlékeztetett, hogy a Híd elfogadtatta a fiatal házasok kölcsönét, dupla adóbónuszt a gyerek hatéves koráig, a nagyobb nyugdíjemelést, és a nyugdíjasok egy bizonyos összegig úgy végezhetnek szerződéses munkát, hogy nem kell belőle járulékokat fizetni. Új választási programjában a párt a környezetvédelemre akar koncentrálni.

A pártelnök szerint a Híd volt a stabilizáló és demokratizáló elem ebben a kormányban. „Amikor beléptünk, mindenki minket támadott, persze nem a saját választóinkra gondolok, hanem a média egy részére és főleg az ellenzékre” – idézte fel Bugár.

Bugár azt mondta, nem bánta meg azt a döntést, hogy a Kuciak-gyilkosság után nem támogatták az előrehozott választást, szerinte ugyanis újra olyan koalíció jött volna létre, amelynek az alapja a Smer és az SNS lett volna, esetleg más partnerekkel.

„Olyan kormányt alakítottunk, amelyben fékeztünk egyes dolgokat. Eltöröltük a mečiari amnesztiákat, megváltoztattuk az országos rendőr-főkapitány megválasztásának módját és a belső rendőrségi ellenőrzést. Az országos rendőr-főkapitány ma már teszi a dolgát, ha kell, elveszik a mobiltelefonokat és a kommunikációs eszközöket a bíróktól is, nincsenek érinthetetlen személyek. Hozzájárultunk, hogy változzanak a dolog, fejlődött a demokrácia”

– szögezte le Bugár.

Szerinte Marian Kočner Threema-alkalmazáson keresztüli kommunikációja azt mutatja, sokkal jobban oda kell figyelni arra, hogy a potenciális koalíciós partnerek ne működjenek együtt „kártékony” emberekkel. „Mert nincs értelme, hogy mások hibája miatt én bűnhődjek” – jegyezte meg Bugár.

Hozzátette, szerinte nem a politikusoknak kell elvégezniük a bűnüldöző szervek munkáját, és a médiában nyilvánosságra hozott információ önmagában még nem bizonyíték, viszont erős jelzésnek tekinthető. „Azt hiszem, Monika Jankovská nem lehet bíró. Már csak a napvilágra került információk alapján sem” – mondta Bugár.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?