Brexit: októberig, de akár tovább is tarthat

Brüsszel |

Az uniós kormány- és államfők szerdai rendkívüli csúcstalálkozójukon október 31-ig tolták ki Nagy-Britannia számára az Európai Unióból való távozás határidejét. A döntésről és hatásairól az Euractiv elemzőjét, Radovan Geistet kérdeztük.

Mi történt szerdán este az uniós országok vezetőinek rendkívüli csúcstalálkozóján?

Lényegében megakadályozták, hogy Nagy-Britannia megállapodás nélkül lépjen ki az unióból. Kicsit bővebben ez azt jelenti, hogy az uniós vezetők engedtek a brit miniszterelnök, Theresa May azon kérésének, amelyben a brexit elhalasztását kérte. Az új időpont, 2019. október 31-e, későbbi, mint azt May kérte, de korábbi, mint amit Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke javasolt. A mostani határidőt alapvetően Németország támogatta. Kérdéses azonban, hogy az így nyert fél év elég lesz-e arra, hogy May a brit parlamentben elfogadtassa a kilépési megállapodást. Erre egyedül úgy van lehetősége, ha ennek érdekében együttműködik az ellenzéki Munkáspárttal (Labour).

Ennek fényében mi a legvalószínűbb forgatókönyv?

Az első fontos határidő május 23-a, ekkor lehet az EP-választás Nagy-Britanniában. Ez mindenképpen nyomást gyakorol a Konzervatív Pártra (Tory), de az ellenzéki Munkáspárt egy részére is, hogy még ez előtt az időpont előtt megállapodjanak a kilépésről. Mindezt azért, hogy Nagy-Britanniának ne kelljen megrendeznie a választás, hiszen ha megtartják azt, az a két nagy párt jelentős kudarcát hozhatja. Ezért aztán May mindent megtesz azért, hogy mihamarabb kilépjenek. Másrészt valószínűtlen, hogy a miniszterelnök meg tudja szerezni a többség támogatását ezen törekvésének, hiszen maga a Tory párt is megosztott. Így aztán csak a munkáspárti képviselőkre számíthat, ők azonban azt is mondhatják, nincs okuk arra, hogy a kormányt segítsék, hiszen nekik mint ellenzéki pártnak nem ez a feladatuk. Így aztán könnyen lehet, hogy sem a választásig, sem pedig október 31-ig nem tudnak megállapodni.

Meg kell tehát tartaniuk az EP-választást?

Nem zárnám ki teljesen, hogy a választásig megállapodnak, hiszen mindkét nagy párt érdeke, hogy ne szerepeljenek le a megmérettetés során. Ha a szigetországban mégis megtartanák az EP-választást, sok mandátumot szerezhetnek a Liberális Demokraták, hiszen a brexitet ellenző tábor rájuk szavazhat. Másrészt a nacionalista euroszkeptikus UKIP pedig pont a konzervatívok szavazóit szólíthatja meg. Mindezen túl az is igaz, hogy az egyes pártok már készülődnek a választásra.

Mennyire reális, hogy legkésőbb október 31-én távoznak a britek az unióból?

Nem létezik olyan formális szabály, amely megtiltaná, hogy tovább halasszák a kilépést, de rendkívül nehéz lenne október utánra halasztani a távozást. Ezért egy ilyen halasztás csak akkor képzelhető el, ha valami alapvető változás történik a szigetországban. Például megbukik a kormány és előrehozott választást írnak ki, vagy újabb brexit-népszavazást tartanak. Ha azonban nem történik ilyesmi, akkor az uniós országok, elsősorban Franciaország nem engedi majd, hogy tovább halasszák a kilépést. Ha ugyanis a britek október vége után sem lépnének ki, fontos döntéseket nehezíthetnek meg. Idén decemberben például politikai megállapodásnak kellene születnie a következő uniós költségvetésről.

Milyen problémákat okozhat Nagy-Britannia, ha október 31-ig marad az unió tagja?

Júniusban nekik is el kellene fogadniuk az Európai Bizottság elnöki posztjára jelölt személyt, de meg kellene nevezniük a bizottságba, valamely biztosi posztra delegált jelöltjüket is. Ez lehetőséget ad a szigetországnak, hogy akadályozza az uniós folyamatokat, például olyan jelöltet is állíthat, aki nem elfogadható az Európai Parlament számára. 

Mit jelent ez az átmeneti időszak a Nagy-Britanniában élő szlovák állampolgárok számára?

Nem sokat. A kilépés pillanatáig Nagy-Britannia teljes értékű tagja az uniónak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?