Biztosan Kiska kinevezése előtt választanak alkotmánybírókat

Pozsony |

<p>Nem várja meg a parlament az új államfő, Andrej Kiska kinevezését, és még a jelenlegi ülésen kiválassza a tizenhárom jelöltből azt a hat alkotmánybíró-jelöltet, akikből az államfő három új alkotmánybírót fog kinevezni.</p>

Egyelőre nem tudni, hogy Ivan Gašparovič utódjára hagyja-e a kinevezést vagy sem; szakértők szerint viszont alkotmányt sértene, ha ő nevezné ki a három új bírót.A parlament tegnapi ülésén az SaS elnöke, Richard Sulík javasolta, hogy a parlament csak Kiska kinevezése után szavazzon a hat alkotmánybíróról. Azzal érvelt, hogy az állampolgárok a hétvégén új államfőt választottak, ezért a parlamentnek ebben a döntésben meg kellene várnia Kiska kinevezését. A Smer viszont javaslatát végül lesöpörte az asztalról. „Nem értem, hogy az államfőválasztás miben módosította a parlament kompetenciái. Nyugodtan szavazhatunk az alkotmánybíró-jelöltekről” – reagált Pavol Paška házelnök. Alkotmányt sérthetne GašparovičKiskát június 15-én kellene beiktatni, a három jelenlegi alkotmánybírónak, Ján Auxtnak, Horváth Györgynek és Ján Lubynak július elején jár le a mandátuma. Ján Mazák, az Alkotmánybíróság egykori elnöke emlékeztetett, hogy az Alkotmánybíróságnak 13 bírója van, s az alaptörvény szerint a bíró, kinevezésétől látja el tisztségét. Ha Gašparovič tehát még megbízatási idejének vége előtt nevezné ki a három új bírót, az Alkotmánybíróságnak 13 helyett automatikusan 16 bírója lenne, akiknek kötelességük és joguk lenne ellátni feladatukat. „Ez az alkotmány komoly megszegése lenne” – nyilatkozta a Pravda napilapnak Mazák. Azt is abszurdnak tartja, hogy Gašparovič kinevezi a három bírót, de azok csak Kiska kezébe tennék le az esküt. „Nem fogja attól elfogadni az esküt, akit nem ő választott ki” – magyarázta Mazák, miért tartja ezt a lehetőséget is elfogadhatatlannak. Mazák is jelöltJán Figeľ KDH-elnök javaslatára egyébként Mazák is megpályázta az alkotmánybírói posztot. A Sme napilapnak adott interjúban kijelentette, hogy ha megválasztanák, akkor természetesen ezt a tisztséget fogadná el, s nem vállalná a tanácsadói feladatokat Kiska mellett.A Szlovák Ügyvédi Kamara Peter Filip ügyvédet javasolta, aki gyakran súlyos bűnökkel vádolt embereket képvisel a bíróságokon; korábban Jozef Majskýt vagy Daniel Tupý egyetemista meggyilkolásával vádolt férfiakat is védte. Štefan Harabin, a Legfelsőbb Bíróság elnöke a bíróság egyik bíróját, Jana Baricovát javasolta alkotmánybírónak. A jelöltek közt van két alkotmányjogász is, Peter Kresák és Ján Drgonec is. Harabint sem kell kineveznieA héten felmerült, hogy Štefan Harabin ismételten megpályázza a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztját, s a választást olyan időpontra teszi, hogy Ivan Gašparovič kinevezhesse. Mazák szerint viszont ez sem lenne korrekt, ugyanis Harabin mandátuma csak Kiska kinevezése után jár le, s nem lenne helyénvaló, ha Gašparovič olyan jelöltről döntene, akinek megbízatási ideje csak azután kezdődik, hogy a jelenlegi államfő távozott tisztségéből. Ha Harabint megválasztanák, és Gašparovič nem nevezné ki, akkor Mazák szerint Kiskának joga lenne elutasítani kinevezését. Az Alkotmánybíróság azon döntésére hivatkozhat, mely korábban szabad kezet adott az államfőnek abban, hogy kinevezi-e a parlament által megválasztott főügyészt vagy sem. „Az Alkotmánybíróság magyarázata szerint joga lenne elutasítani a kinevezést” – állítja Mazák. Kiska levelet írt GašparovičnakMarek Trubač, a jelenlegi államfő szóvivője nem akar válaszolni a kinevezésekkel kapcsolatos kérdésekre. A helyzet tisztázódhat a leköszönő és az újonnan megválasztott államfő találkozója után, amelyre akár már jövő héten is sor kerülhet. Kiska szóvivője, Rado Baťo jelezte, hogy levélben kértek személyes találkozót Gašparovičtól. Trubač szerint, ha a levelet megkapják, megszervezik a megbeszélést. Kiska még tegnap találkozott Robert Kaliňák belügyminiszterrel és Miroslav Lajčák külügyminiszterrel, ám Baťo szerint ezek voltak Kiska utolsó hivatalos megbeszélései ezen a héten. A következő napokat családjával szeretné tölteni, a találkozókat jövő héten folytatja. (dem, SITA) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?