Berényi még nem tudja, indul-e a pártelnöki posztért

Pozsony |

<p>Berényi József még nem döntötte el, indul-e a Magyar Koalíció Pártja (MKP) elnöki tisztségéért a decemberi tisztújító kongresszuson.</p>

Berényi az alapján hoz döntést, milyenek lesznek a párt új alapszabályai, s hogy a régiókban mekkora lesz az ő támogatottsága.

„Számomra most az alapszabályok módosítása, a működés és az új párttagok felvételének egyszerűbbé tétele a fontos” – mondta. A párt regionális szintű vezetőit már az új alapszabályok alapján választják meg.

Az alapszabály-módosítás a szeptember 22-i országos közgyűlésen esedékes, s ekkor születhet dönttés a pártnév-változtatásról is. Több javaslat is felmerült, közülük az Országos Tanács választja ki azokat, amelyek a kongresszus elé kerülnek. A legtöbbet emlegetett javaslat a Magyar Közösség Pártja.

 

Csáky Pál előző pártvezető és jelenlegi elnökségi tag nem árulta el, hogy jelölteti-e magát a pártelnöki tisztségre. „A poszt jelen pillanatban nem annyira döntő. Szívesen maradnék az elnökség tagja” – nyilatkozta a TASR hírügynökségnek.

Csáky fontosnak tartja javítani a párt erőnlétét. Úgy véli, ez hatalmas kihívás, és minden MKP-tagnak végig kellene gondolnia, miként segítheti e folyamatot. Elfogadja az új vezetőségi tagokat is. Szerinte az MKP nem adta fel, nagy jövő előtt áll, és legközelebb a jövő évi megyei választásokon szeretne sikeresen szerepelni.

 

 

További részletek hamarosan!

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?