Beidézte Berényit a rendőrség

Pozsony |

<p>Kihallgatásra beidézte Berényi Józsefet, a Magyar Közösség Pártja (MKP) elnökét a szlovák rendőrség, amely az okot nem jelölte meg, csupán a szlovák állampolgársági törvény rendelkezéseire hivatkozott &ndash; ezt maga az érintett közölte hétfőn az MTI-vel.</p>

A szlovákiai magyar párt elnökét kedd reggelre idézték be a nyitrai járáshoz tartozó verebélyi (Vráble) rendőrségre. Berényi József elmondta: az idézésben nem jelölték meg pontosan az okot, az indoklásban csupán a szlovák állampolgársági törvénynek arra a rendelkezésére hivatkoztak, amely szerint minden szlovák állampolgárnak be kell jelentenie, ha megszerzi egy másik ország állampolgárságát.
   

A politikus közölte: az idézést politikai indíttatású zaklatásnak tartja. Úgy véli, hogy annak időzítése összefügg a Szlovákiában novemberben rendezendő megyei választásokkal, amelyen az MKP a nagyszombati megyei elnöki posztra jelölte őt. Hozzátette: szerinte ezzel az intézkedéssel meg akarják őt félemlíteni.
   

Jelezte, hogy eleget tesz az idézésnek. „Az elmúlt két év során már kétszer kért tőlem magyarázatot a belügyminisztérium a szlovák állampolgársági törvény rendelkezéseire hivatkozva. Akkor levélben közöltem velük, hogy a szlovák alkotmánnyal összhangban rendelkezem szlovák állampolgársággal, s ezt most személyesen is megerősítem a rendőrségen” – mondta Berényi József.
   

Az Emberi Méltóság Tanácsának (EMT) elnöke, Lomnici Zoltán az MTI-nek azt mondta: illúziónak bizonyult, hogy a szlovák hatóságok legalább az alkotmánybíróság ezzel kapcsolatos döntéséig felfüggesztik „azoknak a felvidékieknek a zaklatását”, akik felvették a magyar állampolgárságot vagy akik esetében felmerült ennek a gyanúja. A taláros testület ugyanis várhatóan még az idén állást foglal a szlovák állampolgársági törvényről – tette hozzá.
 

A hatályos szlovák állampolgársági törvényt 2010 tavaszán fogadta el a pozsonyi törvényhozás. A jogszabály kimondja, hogy elveszíti szlovák állampolgárságát az, aki önként egy másik ország állampolgárságát veszi fel. A jogszabály alapján augusztusig 591-en vesztették el szlovák állampolgárságukat, köztük 36 szlovákiai magyar.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?