Bašternák-ügy: előrelépés várható

Pozsony |

<p>Újabb adócsalási ügyeket göngyölített fel a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) adókobra egysége &ndash; közölte tegnap Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány, s megjegyezte, a rendőrség nem tartja kizártnak, hogy további bűncselekmény elkövetésével gyanúsítja meg hamarosan a hírhedt vállalkozót, Ladislav Bašternákot.</p>

Két bűnbandát leplezett le az elmúlt hetekben az adókobra. Az egyik fagyasztott csirkehússal, a másik repceolajjal folytatott részben fiktív üzletelést. Az illetéktelen áfa-visszaigényléssel, illetve az adó be nem fizetésével az államnak több mint hatmillió eurós kárt okoztak. A rendőrök Nyitrán, Vágsellyén és Pozsonyban is végeztek házkutatásokat, amelyek során nyolc embert tartóztattak le. Ha az elkövetőket a a bíróság is bűnösnek ítéli, akkor héttől tizenkét évig terjedő szabadságvesztésre számíthatnak.

Gašpar szerint a rendőrség egyébként a Bašternákot érintő kétes ügyletek kapcsán indított nyomozásban is előrelépett, a rendőrfőkapitány nem tartja kizártnak, hogy belátható időn belül újabb bűntett elkövetésével is meggyanúsítják, túl sok konkrétumot viszont a vizsgálat jelenlegi stádiumára hivatkozva nem akart elárulni. A bizonyítási eljárást viszont ebben a konkrét esetben hamarosan befejezik. Gašpar szerint a rendőrség több olyan céget is vizsgál, amelyekben korábban Bašternáknak volt érdekeltsége, ám a bűncselekményeket már a társaságok újonnan kinevezett tisztségviselői követhették el. František Imrecze, a pénzügyőrség főnöke szerint Bašternákot az ő hatósága is vizsgálja, s amint befejezik a vizsgálatot, az eredményeket átadják a hatóságoknak. (dem, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?