Pozsony. Illegális kábítószer gyártásának és tervezett terjesztésének alapos gyanúja miatt tegnap vizsgálati fogságba helyzetek három szlovákiai személyt.
Balkánra szánt narkó
Pozsony. Illegális kábítószer gyártásának és tervezett terjesztésének alapos gyanúja miatt tegnap vizsgálati fogságba helyzetek három szlovákiai személyt. A galgóci Slovakofarma gyógyszergyár egyik vezető menedzserét, az állami gyógyszerfelügyeleti intézet volt alkalmazottját és egy építésügyi vállalkozót azzal vádolják, hogy a Temazepam elnevezésű, a Diozepam és Rohypnol nyugatókhoz, fájdalomcsillapítókhoz hasonló szert droggá akarták fejlesztetni. A gyógyszert Csehországban alakították volna akár hallucinációt is előidézni képes narkotikummá, majd – elsősorban egy meg nem nevezett balkáni országban – több millió tablettát akartak értékesíteni. A Slovakofarma tisztségviselője szerezte be a kábítószerhez szükséges alapanyagokat. A lefülelt személyekre nyolctól tizenöt évig terjedő börtönbüntetés szabható ki.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.