„Aztán – no, hisz úgy volt...”

CSANDA GÁBOR

Breviárium vastagságú dupla számmal zárta tavalyi évfolyamát a Palócföld, melynek központi témája, a Szondi két apródja című Arany János-szerzemény köré szervezett tanulmánycsokor alighanem keresett olvasmánya lesz mindenkinek, aki fellapozza a folyóiratot, s okkal hihető, hogy ezek leginkább a diákok és tanárok köréből kerülnek ki, ideértve az előbbiek közé azokat is, akik az egykori irodalomórán tanultakhoz továbbra is szívesen hozzáolvasnak. Hogy miként kerül a varga (és a bőre) az Arany-versbe (ahol pedig nincs), arra Praznovszky Mihály szolgáltat mikszáthosan derűs adalékokat. Margócsy István a verset annak előzménye, a Czuczor Gergely-féle Szondi hátteréből vizsgálja, de már töredékeiben felvillantja a következő elemzések némely irányát is. Ezek közül Kappanyos András az Arany-vers drámaiságát figyeli, a vers látványosságát, látszólagosságait, a versbeli megszólalásokat dramatikus eseményként értelmezve. Füzfa Balázs már kifejezetten ezt vizsgálja, a Szondi két apródjának nézőpontváltásait és szólamait – Nézőpontváltások és beleír(ód)ások a Kapcsos könyv első szövegében –, csakúgy, mint Faragó Kornélia a Beszédperspektívák – verbális térviszonyok (A dialogikus illúzió a Szondi két apródjában) című tanulmányában. Végül, mintegy az előző dolgozatok irodalomtörténeti és poétikai vizsgálódásait is hasznosítva Horváth Kornélia tanulmánya zárja az összeállítást, melynek természetesen része maga az Arany-ballada is. Nem állom meg, hogy az ajánló szerepkörében ne tegyek javaslatot két olvasási útvonalra is: az egy teljes szabad estével vagy egy csonka délutánnal gazdálkodók ebben a sorrendben olvassák az elemzéseket (a figyelmes szerkesztés előtt e helyt is le a kalappal), azok pedig, akiknek mindössze fél óra adatik meg ugyanerre, A kettősség retorikája című, minden képzeletet fölülmúlóan kiváló Horváth Kornélia-elemzést olvassák el.

Az idejüket jobban beosztani tudó folyóirat-olvasók figyelmét nyilván nem kerüli el a megszokottnál jóval gazdagabb könyvajánló és kritikai rovat vagy a legújabb Papp Tibor- és Turczi István-kötetek köré kanyarított Kutatóterület című blokk. Baráthi Ottó beszélgetése (egy saját hajlékkal nem rendelkező emberrel) bennem a nyolcvanas évek eleji folyóirat-kultúra legjobb hasonló anyagait idézte föl, az akkori Valóság és a Mozgó Világ némely szocio-alámerülése volt, emlékezetem szerint, ennyire felkavaró. „Balázs Alfrédot Füleken mindenki festőként ismeri” – így kezdődik Bozó Andrea beszélgetése a képzőművésszel; a lapborító az ő alkotásának felhasználásával készült.

A Palócföld erős és élvezetes vers- és kispróza-hozadékát már csak érvek nélkül tudom ajánlani.