Azerbajdzsán és Kazahsztán fontos partner lehet a gázszállításban

Asztana |

Azerbajdzsán és Kazahsztán a jövőben fontos partnerei lehetnek az EU-nak a gázszállításban, a két ország területén ugyanis jelentős vezetékek haladhatnak keresztül. Ezzel Peter Pellegrini kormányfő (Smer-SD) is egyetért, aki pénteken fejezi be a közép-ázsiai hivatalos útját.

 

„Azerbajdzsán és Kazahsztán területét érintve, Törökországon keresztül haladhat a gázvezeték Európába, amely csökkentené a jelenlegi vezetékektől való függést" – állapította meg Pellegrini. A kormányfő szerint a nagy távolság sem jelenthet akadályt. „A nagy infrastrukturális projekteknek köszönhetően ezek az országok is közelebb kerülhetnek az európai átvevőkhöz" – tette hozzá.

Pavol Szalai, az Euractiv elemzője szerint Azerbajdzsán a közeljövőben a Transzadriai-gázvezeték projektjének fontos befektetője és gázellátója lesz. A gázvezeték a tervek szerint 2020-ban lépne működésbe. „Így megnyílik az EU számára a déli gázvezeték-hálózat, a kaszpi gáz így felveheti a versenyt az orosz gázzal. Amennyiben nem növekedik meg az EU gázkereslete, csökkenhetnek a gázárak az európai piacon. Az EU-val való együttműködés Azerbajdzsán számára is hasznos lehet, bővítheti az ügyfelei palettáját" – magyarázta Szalai.

Azt is hozzátette, hogy a tervezett éves behozatal mennyisége egyelőre kicsi. „Jórészt ráadásul az olasz piacnak lett tervezve, amely szintén nagyon diverzifikált. A gázvezeték Olaszországban ér véget. Az orosz gáztól erősen függő délkelet-európi országokba csupán nagyon kis mennyiség jut, Közép-Európába, beleértve Szlovákiát is, pedig nagy valószínűséggel semmi sem" – hangsúlyozza Szalai, de hozzáteszi, hogy a gázvezeték bővítésének terve reményre ad okot. „Ennek az elképzelésnek ösztönöznie kellene az európai politikusokat, hogy az emberi és polgári jogok érvényesítésére törekedjenek, azok elnyomása helyett. Ez a politika nemcsak az EU és Szlovákia etikai-jogi kötelességei miatt fontos, hanem az üzlet szempontjából is, hiszen mindenkinek az az érdeke, hogy egy olyan Azerbajdzsánnal alakítson ki stabil kapcsolatokat, amely a jogállamiság értékein alapul" – zárta Szalai.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?