Közélet

Az SaS szerint Matečná a kormány egyik legnagyobb tévedése

Az SaS szerint semmi új nincs abban, amit Jaromír Čižnár főügyész mondott hétfőn az agrártámogatásokkal kapcsolatos csalásokról.
TASR

2018. július 17. 15:01

Gabriela Matečná  - TASR-felvétel

„Az sem új, hogy a rendőrség, illetve maguk az ügyészek is passzívak az efféle bűncselekmények felderítésében, és hogy a szlovákiai helyzet kedvez a különböző regionális maffiáknak” – hangsúlyozták a liberálisok. De míg Čižnár főügyész az igazságosságot keresi, addig Gabriela Matečná (SNS) földművelésügyi miniszter - az SaS szerint – továbbra is ki akar bújni a felelősség alól.
     

„Azokat a hivatalnokokat sem hajlandó felelősségre vonni, akik – tudatosan vagy a munkaköri kötelességeik elhanyagolásával – részt vesznek az Agrárkifizető Ügynökség (PPA) uniós támogatásainak a szétlopásában” – hangsúlyozta a keddi állásfoglalásában Lucia Ďuriš Nicholsonová (SaS), a parlament alelnöke.
     

Emlékeztetett, hogy két hónapja levélben fordult Čižnár főügyészhez. „Ezért nagyra becsülöm, hogy lépéseket tesz az ügyben. Nem úgy, mint Gabriela Matečná, aki ennek a kormánynak az egyik legnagyobb tévedése” – tette hozzá Ďuriš Nicholsonová.
     

A liberálisok szerint Matečná miniszter asszony, aki korábban a Szlovák Földalap vezetője volt, a jelenlegi korrupciós gépezet része, ami a vezető politikusoknak nyilván megfelel. „Ha nem így lenne, akkor az agrártárca problémáival azonnal foglalkozni kezdett volna” – tette hozzá Jarmila Halgašová, az SaS mezőgazdaságért felelős csapatfőnöke.
     

A főügyész megállapításaira Alojz Hlina, a KDH parlamenten kívüli párt vezetője is reagált. „Ha Peter Pellegrini (Smer) tényleg kormányfő, akkor lépéseket kellene tennie az ügyben. A koalíciós szerződés értelmében az agrártárca az SNS-hez tartozik, de ez még nem azt jelenti, hogy olyan valaki lehet a földművelésügyi miniszter, aki nem alkalmas erre a pozícióra” – hangsúlyozta Hlina. 
     

Egy dolog Robert Ficóval fényképezkedni a szalmabálán, és egy másik dolog annak a tárcának a vezetése, amely élelmiszert biztosít a lakosságnak. „Ha Peter Pellegrini tényleg kormányfő, különleges alkalma van arra, hogy ezt bebizonyítsa. Mégpedig úgy, hogy lecseréli a földművelésügyi minisztert és az Agrárkifizető Ügynökség vezetőjét” – hangsúlyozta a KDH elnöke. 
     

A KDH szerinte már régóta azt állítja, hogy Gabriela Matečná földművelésügyi minisztert le kellene váltani. „Nagyra értékeljük, hogy Čižnár főügyész hétfőn ezt a tényt közvetett módon megerősítette” – tette hozzá Hlina. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Emelkedik az adóalap adómentes része

Kočner Bödörnek: Fico a mi főnökünk

Autóba hajtott, majd elaludt a részeg sofőr

Danko pénteken jelenti be az alkotmánybíró-jelöltek választásának időpontját

Színes koncertkínálat a fővárosban

Még idén ősszel kizöldül Galánta

Legfrissebb galériák
Olvasta már?