Az SaS Mistríket támogatja az elnökválasztáson

Robert Mistrík
Pozsony |

 A legerősebb ellenzéki párt, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) hivatalosan egykori tagját, Robert Mistríket támogatja az elnökválasztáson. Erről egyöntetűen döntött a párt országos tanácsa. Korábban Miroslav Beblavý parlamenten kívüli pártja, az Együtt – Polgári Demokrácia (Spolu-občianska demokracia) is támogatásáról biztosította az elnökjelöltet.

Nem csak szóban, anyagilag is támogatjuk. Azt akarjuk, hogy ő legyen az elnök. Robert Mistrík pártunk tagja és lelkiismerete volt, 2013-ban viszont úgy döntött, hogy kilép az SaS-ből, hogy a tudománynak és a cégének szentelje az idejét. Egy becsületes, elvhű és családcentrikus emberről van szó. Nem köpönyegforgató. Független gondolkodású, akinek megvan a saját véleménye, azt ki tudja fejezni, és mindig szilárd, elvi álláspontot képvisel” – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Richard Sulík, az SaS elnöke.

Beblavý hiszi, hogy ha Mistrík nyer a 2019-es választáson, független, pártatlan elnök lesz. „Tudom, hogy erős jelleme van, és ha valaki valamit rosszul csinál, cselekedni fog, tekintet nélkül arra, hogy a barátjáról vagy a támogatójáról van-e szó” – tette hozzá.
 

Mistrík kijelentette: hisz abban, hogy bekerül a második körbe. Elismerte, hogy Igor Matovičcsal, az OĽaNO mozgalom elnökével is tárgyal a támogatásáról, a kérdés még nyitott. Az OĽaNO támogatását Sulík is megpróbálja megszerezni.

Ha nem járna sikerrel a választásokon, Mistrík befejezi a politikai pályafutását. „Biztosan nem lépek be a pártok közötti küzdelembe és nem fogok politikai pártokat alapítani. Az a célom, hogy elnök legyek” – tette hozzá.
 

Robert Mistrík, az SaS volt tagja és a párt társalapítója független jelöltként indul az elnökválasztáson. Ezt májusban jelentette be a közösségi oldalán. „Andrej Kiska mai bejelentését követően elhatároztam, hogy 2019-ben független jelöltként indulok a szlovákiai elnökválasztáson. Ebben a fontos időszakban szükségét érzem, hogy folytassam a küzdelmet az állam karakteréért és az európai értékekért. A jelölésem részleteit június folyamán teszem közzé” – állt Mistrík bejegyzésében.

Matovič még nem tudja

Az OĽaNO ellenzéki mozgalom a következő napokban dönt arról, milyen stratégiát választ az elnökválasztással kapcsolatban. Erről Igor Matovič, a mozgalom elnöke tájékoztatta a TASR hírügynökséget kedden.

Matovič arra reagált, hogy Robert Mistrík elnökjelölt saját bevallása szerint tárgyalt vele a lehetséges támogatásáról, és Richard Sulík, az SaS elnöke is igyekszik meggyőzni az OĽaNO-t, hogy Mistríket támogassa. Matovičék már többször kijelentették, hogy három komoly elnökjelöltjük is van, közülük fognak egyet választani.

Az elnökválasztásra 2019-ben kerül sor. A parlamenti pártok közül már csak az OĽaNO, a Smer-SD és az SNS nem mutatta be a jelöltjét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?