Az SaS kiáll a tudósok és az ŠÚKL mellett

Richard Sulík

Az SaS kiáll a szlovákiai tudományos dolgozók, konkrétan az Állami Gyógyszerellenőrzési Ügynökség (ŠÚKL) és annak igazgatója, Zuzana Baťová mellett. A párt ezzel Igor Matovič (OĽANO) pénzügyminiszter Szputnyik V-vakcinákkal kapcsolatos csütörtöki (április 15.) sajtótájékoztatójára reagált.

„Ennek az intézetnek (a ŠÚKL-nak – a TASR megj.) minden körülmények között függetlenül kell működnie. Ezért elítélünk mindennemű politikai nyomásgyakorlást és az igazgatója elleni személyes támadásokat, melyek a családját is érintik” - olvasható az SaS állásfoglalásában.

Matovič csütörtökön bejelentette, hogy a Szlovák Tudományos Akadémia Orvosbiológiai Központja az összes vizsgálatot elvégezte a Szputnyik V oltóanyaggal. Az ŠÚKL állásfoglalását tévesnek és politikai indíttatásúnak tartja. Az intézet igazgatóját többször bírálta, Zuzana Čaputová államfőt pedig elfogultnak nevezte a sajtótájékoztatón. Ugyanakkor beismerte, hogy nem olvasta az orosz vakcina megvásárlásáról szóló szerződést. Matovič azt is mondta, elképzelhető, hogy Oroszország azért kéri vissza a vakcinákat, mert Szlovákia nem fizetett értük időben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?