Az SaS a Kočnernek adott kegyelem eltörlését javasolja

Marián Kočner
Pozsony |

Az ellenzéki SaS szerint el kellene törölni a kegyelmet, amelyet Marian Kočner vállalkozó kapott a Technopol-ügyben több mint két évtizeddel ezelőtt Michal Kováč akkori államfőtől. A liberálisok ennek értelmében egy alkotmányos törvényjavaslatot nyújtanak be, amelyről a parlament a 38. ülés hetedik napján fog tárgyalni.

A parlament egy évvel ezelőtt eltörölte az amnesztiákat, amelyeket Mečiar adott, mert azok ellenkeztek a demokratikus jogállam elveivel. „Egy évvel ezelőtt a parlament eltörölte azt az amnesztiát is, amelyet Michal Kováč a saját fiának adott. Már akkor is elleneztük a lépést, mert teljesen logikátlanak láttuk, hiszen az ügyben nem csak az ifjabbik Kováč vett részt, a csalásban Marián Kočner is gyanúsított volt. A Smer-SD képviselői azonban védekeztek a vádak ellen" – mondta Ľubomír Galko, az SaS alelnöke.       

Galko elmondása szerint Marian Kočner rossz hírneve egyáltalán nem zavarta a Smer-SD képviselőit. „Fontosabbnak látták, hogy ne haragítsák őt magukra. Ezek az idők azonban elmúltak, most az a legfontosabb, hogy megszüntessük ezt az értelmetlen döntést, amelynek értelmében csak Kováč kegyelmét törölték el, Marián Kočnerét nem" – mondta Galko, hozzátéve, hogy az alkotmányos törvény elfogadásával a koalíciós képviselők bebizonyíthatják, hogy van jellemük.
    

Alojz Baránik (SaS), a parlament alkotmányjogi bizottságának a tagja szerint Marian Kočner kegyelme sokkal értelmetlenebb, mint Kováčé. „Bízom benne, hogy sikerül elérnünk a célunkat, ami pedig az, hogy egyensúlyt teremtsünk ebben a káoszban, ami a Mečiar-amnesztiák tavalyi eltörlése körül alakult ki" – tette hozzá.
 

Bugár Béla, a koalíciós Most-Híd elnöke a kérdésre, hogy miért nem törölték el tavaly Marian Kočner kegyelmét, azt válaszolta, hogy ez egy koalíciós kompromisszum volt. „Ha valaki eredményeket akar elérni a koalíción belül, muszáj kompromisszumot kötnie. Enélkül nem működik semmi" – mondta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?