Az omikron-hullám pár napon belül megérkezik – Lengvarský szerint 25 ezren is kórházba kerülhetnek

Vladimír Lengvarský

Az egészségügyi miniszter szerint ha a számításaik beigazolódnak, akkor komoly lépéseket kell tenniük, hogy biztosítsák az ország alapvető működését. A munkáltatók tömeges megbetegedésre készülnek.

Más országokban tapasztaltak alapján kijelenthető, hogy az omikron gyorsan terjed, és egyszerre emberek tömegeit képes megfertőzni. A pozitív személyek így tömegesen kényszerülnek karanténba, ami az ország működését alapjaiban fenyegeti. A szlovákiai munkáltatók ezért belső válságstábokat készülnek alapítani. „A vállalatokban tesztelnek, betartják a munkavállalók beosztását a munkaidőn belül, továbbra is motiválják az alkalmazottakat a védőoltásra, és szigorú higiéniai intézkedéseket tartanak be” – erősítette meg Martin Hošták, a Munkaadók Országos Szövetsége (RÚZ) a pluska.sk-nak.

Néhány cég azonban már most kiesésekről számolt be. A járvány és a karantén miatt a vasúttársaságoknak a héten 80 járatot kellett leállítaniuk Nyugat-Szlovákiában, pedig csak a személyzetük alig több mint 6 százaléka hiányzik. „Szlovákia-szerte az 1 203 mozdonyvezetőből 57 munkavállalót tartunk nyilván, akik betegszabadságon vannak, a nyugat-szlovákiai régiókban pedig 20-at” – nyilatkozta Tomáš Kováč, a Szlovák Vasúttársaság szóvivője.

Kapcsolódó cikkünk

A Pozsonyi Közlekedési Vállalat (DPB) is elég rosszul áll a sofőrök terén. „A DPB hat forgatókönyvet készített a tömegközlekedés működésére az omikron elterjedése miatt. Ezek megvalósítása az utasok számától, az alkalmas sofőröktől és a DPB egyéb alkalmazottaitól függ” – mondta Martin Chlebovec szóvivő.

Az áruházláncok azt állítják, hogy készen állnak az újabb hullámra, szerintük nem lehet rosszabb a helyzet mint tavaly. „Az üzletesek számára a helyzet a világjárvány második hullámában volt a legkritikusabb, amikor a hosszú zárlat alatt sokan fertőződtek meg. Az iskolák is zárva voltak, és mivel az üzletekben dolgozók 70 százaléka nő, gond volt a személyzettel, különösen az pandémiás ápolási díj miatt” – mondta Martin Krajčovič, a Modern Kereskedelem Szlovákiai Szövetségének (SAMO) elnöke.

A legrosszabb kilátásokkal a pékek rendelkeznek, akiknek még az állam is keresztbe tett! Hiánycikk lehet a friss kenyér? Folytatás a galériában!

Galéria

(br, pluska)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?