Az olvasók által kinyitott könyv

Hát, kinyitottuk — a nyitott könyvet. A Könyvjelző első számában Nyitott könyv címmel indított rovatunk sokak tetszését elnyerte, ám csaknem ugyanennyien kifogásolták, hogy a kép túlontúl kicsi, éppen csak szemügyre vehető, de nem komolyan. Szóval, hogy van is, meg nincs is.

Hát, kinyitottuk — a nyitott könyvet. A Könyvjelző első számában Nyitott könyv címmel indított rovatunk sokak tetszését elnyerte, ám csaknem ugyanennyien kifogásolták, hogy a kép túlontúl kicsi, éppen csak szemügyre vehető, de nem komolyan. Szóval, hogy van is, meg nincs is. Ugyanebben a májusi Könyvjelzőben azonban előre jeleztük, hogy ennek a júniusinak az olvasók már nemcsak társtulajdonosai, hanem társszerkesztői is lesznek. Hát ezért a többes szám, így, mi együtt hoztuk tető alá ezt a mostani mellékletet, s ezért nyitottuk ki benne, a magunk örömére a könyvet. Mondanom sem kell, mert aki kezében tartja és kinyitja a Könyvjelzőt, láthatja, sok másban is megfogadtuk a tanácsokat, javaslatokat. Nem igyekeztünk megvalósítani a jobbító szándékú indítványokat és ötleteket, hanem megvalósítottuk. Amit nem, nem. De továbbra is érvényes, amit elterveztünk, nevezetesen, hogy ami nem volt benne a múltkori számban (és ebbe se fért), benne lesz a következőben. Amíg lesz melléklet, amíg lesz könyv, és lesznek olvasók. Bízzunk a legjobbakban! Magunkban — mondhatnám nagyképűen, de ez cseppet sem elbizakodottság, hiszen mimagunk együtt, tehát mi, olvasók vagyunk az olvasás birtokosai, mi vagyunk a legkeményebb, legjobb mag, birtokosan, személyesen, akárhogy ragozzuk is. És ez is jó jel.

A szerkesztő

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?