Idén több mint 4600 szamárköhögéses esetet regisztráltak Szlovákiában

oltás k

Az év eleje óta több mint 4600 szamárköhögéses esetet jelentettek a Közegészségügyi Hivatalnak (ÚVZ). A múlt héten 155 új esetet regisztráltak, Zsolna megyében van a legtöbb beteg – tájékoztatott az ÚVZ kommunikációs osztálya.

„A megbetegedés minden korcsoportban előfordul, leggyakrabban az egy év alatti gyerekek között” – közölte az ÚVZ. A regionális közegészségügyi hivatalok továbbra is figyelemmel kísérik a helyzetet, és a járványgócokban járványügyi intézkedéseket rendelnek el.

A szakemberek szerint a leghatékonyabb megelőzés a védőoltás. Szlovákiában a gyerekek beoltása kötelező és ingyenes.

Felnőttkorban is lehetőség van a diftéria, tetanusz és szamárköhögés elleni kombinált vakcina beadására. Az ÚVZ javasolja a terhes nők és a velük közös háztartásban élő személyek, köztük a nagyszülők beoltását. Az egészségügyi szakemberek közölték, a terhesség alatti oltás biztonságos, az újszülöttet pedig védik az anyatejben levő ellenanyagok.

Az oltást főleg azoknak ajánlják, akiknél fokozott a súlyos lefolyás kockázata, ilyenek például az újszülöttek és az idősek. Az egészségügyi dolgozókat, vagy az öt évnél fiatalabb gyerekekkel és a terhes nőkkel dolgozó személyeket is be kell oltani.

A szamárköhögés a légutakat megtámadó, erősen fertőző betegség, amely súlyos köhögési rohamokkal jár. A betegséget a Bordetella pertussis baktérium okozza, a fertőzés elsősorban cseppfertőzéssel terjed. A beteg már a tünetek megjelenése előtt három–négy nappal is fertőzhet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?