Az Európai Parlamentben nem létezik nemzetérdek

Nem. Valami még az egyetemi évek alatt rám ragadt, ám az nem sok. A nyelvtudás hiánya gyakran nehézséget okoz, főleg ha vásárolok...

Van erre egyáltalán ideje?

Alig. Teljesen új életritmust kellett kialakítanom. Strasbourgban egy hétig tart a plenáris ülés, amely rendkívül megerőltető, sűrű a program. Pozsonyban ezzel szemben nagyon hosszú, ám lazább tanácskozások voltak. Három hetet Brüsszelben töltünk, ekkor egyeztetnek a frakciók, a bizottságok és a mindenféle munkacsoportok. Ez rengeteg utazást, ingázást is jelent. A plenáris ülés előtt az egész brüsszeli adminisztráció átköltözik Strasbourgba: minden képviselő belerakodik egy könnyű ládába, az összes dokumentumot vonaton átszállítják egyik helyről a másikra, ami ugyancsak nem egyszerű feladat.

Lassan a hazai parlamentben is bevezetik az adatok számítógépes tárolását, hogyhogy a modern épületben székelő EP-ben inkább a papírhalmazokhoz ragaszkodnak?

Használjuk a számítógépet is, ennek ellenére minden anyag megjelenik nyomtatásban, sőt mind a húsz nyelven. Jobb olvasni, áttekinthetőbb.

Az EP-ben számít az, ki melyik országból származik, vagy csak a politikai meggyőződés mérvadó, s a képviselők frakciójuk szája íze szerint szavaznak?

Mielőtt a frakció megfogalmaz valamilyen véleményt, óriási vita alakul ki. Az adott témákat a munkacsoportok készítik elő, majd hosszú véleménycsere következik, végül szavazással fogadjuk el a közös álláspontot. A néppárti klubban 268-an vagyunk, annak egy része az úgynevezett európai demokraták platformja. Nekik sok mindenben más a véleményük, azaz sokszor a közös megegyezéstől eltérően szavaznak. Hogy minden zökkenőmentesen működjön, vannak koordinátorok, akik az ujjukkal szokták jelezni, hogyan kell voksolni – pontosan úgy, ahogyan a pozsonyi törvényhozásban már megszokhattuk.

Itthon az MKP híres volt a fegyelmezettségéről. Az EP-ben a másként szavazókat megbünteti a frakcióvezetőjük?

A közös álláspont nem kötelező érvényű, mindenki saját lelkiismerete szerint voksolhat. Szankciók nincsenek, ám meg szokták dorgálni a fegyelmezetleneket. A klubelnökök munkája itt sokkal bonyolultabb: rengeteget kell tárgyalniuk. 732 képviselő ül az EP-ben, s ha el akarunk valamit érni, szövetségeseket kell szerezni, kompromisszumra kell törekedni, ami ennyi emberrel időigényes és nehéz feladat.

Lehetnek olyan témák, amikor a szlovákiai euroképviselők nem frakciójukhoz igazodnak, hanem az ország érdekeit szem előtt tartva egyformán voksolhatnak?

E téren szükség van némi toleranciára, e nélkül nehezen lehet érvényesülni. A 14 szlovákiai képviselő közül nyolcan az EPP-ben, hárman a szocialista frakcióban vannak, hárman pedig függetlenek. Ez utóbbiak tényleg azt csinálnak, amit akarnak. Egyelőre nem kristályosodott ki az együttműködés, sem az, hogy mi Szlovákia érdeke. Idáig nem kellett egyeztetni arról, hogy mind a 14-en egyformán szavazzunk. Az igazat megvallva, az EP-ben nem igazán létezik nemzetérdek, az országoknak saját érdekeiket nagyon rafináltan be kell építeni a hálózatba, mert itt a legfontosabb szempont az, hogy ki milyen értékrendet képvisel. Ha valaki ügyes, akkor a politikai értékrendjébe képes belecsempészni országa érdekeit is, sőt ezt úgy adja elő, hogy javaslata mások, legjobb ha egész Európa számára is segítség lehet.

Előfordulhat, hogy szlovák-magyar érdekek ütköznek, s az MKP-tagoknak választaniuk kell: a többi szlovákiaival vagy a magyarországiakkal összhangban nyilvánítsanak véleményt?

Minden bizonnyal kisebbségi kérdésekben lehet majd arra számítani, hogy nem a szlovákiai kollégákkal, hanem a magyar képviselőkkel összhangban fogunk szavazni. A kisebbségi ügyek terén még sok a tennivaló, és azt sem lehet kizárni, hogy az EPP-vel is ellentétben fogunk voksolni.

Volt EP-visszhangja a kettős állampolgárságról szóló népszavazásnak?

Az Európai Unió a kettős állampolgársághoz úgy viszonyul, hogy e téren nem ír elő semmit a tagállamoknak, ez minden országnak belügye. A bel- és igazságügyi biztos józanul viszonyult a dologhoz, szóvivője ugyanis azt mondta: ha Magyarország úgy döntene, hogy mégis megadja az állampolgárság megszerzésének lehetőségét, és netalán kétmillió magyar odaköltözne, akkor fel kellene készülni arra, hogy megváltoznak bizonyos döntéshozatali arányok, amivel az EU-nak meg kellene birkóznia. Az unió nem utasítja el, sőt inkább ajánlatosnak tartja a többszörös állampolgárságot, főleg ha az európai közösség szelleméből, a mozgásszabadságból indulunk ki. Annak, hogy a népszavazás sikertelenül végződött, nem volt különösebb visszhangja, de azért az eredményre furcsán tekintenek. A nem előkészített és elkapkodott referendum inkább a környező országokban csapódott le kellemetlenül.

Egyesek szerint nem elhanyagolható, hogy mégiscsak több volt az igenek, mint a nem szavazatok száma, s ezek után nehéz lesz leülni a tárgyalóasztalhoz. A magyarországiak és a két MKP-képviselő között érezhető feszültség?

Nem. Több magyar kollégával beszélgettünk a referendumról, és nem éreztem semmilyen gúnyolódást, elítélést, feszültséget. Ellenkezőleg, nagyon jó a viszony a magyar euroképviselőkkel. Aki pedig azt hangoztatja, hogy márpedig több volt az igen a nemnél, az csak ámítja önmagát. Szembe kell nézni a valósággal. Ugyanakkor úgy vélem, nem hiteles eredmény született. Nem hiszem, hogy Magyarország polgárainak a többsége ilyen közömbös lenne. Inkább arról van szó, hogy a kettős állampolgárság intézménye belpolitikai csatározások tárgyává vált. Ilyen bonyolult témáról nem népszavazás útján, hanem az Országgyűlésben kellett volna dönteni.

A kettős állampolgársággal kapcsolatban felvetődött az az aggály is: Magyarországnak van-e mandátuma arra, hogy nem uniós polgároknak magyar, s ezzel uniós állampolgárságot adjon? Az EU nem tart attól, hogy bizonyos csoport nem rendes csatlakozási tárgyalások lefolytatása után, hanem egyetlen tagállama jóvoltából az unió tagjává válhat?

Magam is kíváncsian figyeltem, Európa hogyan fog reagálni az esetleges kettős állampolgárság lehetővé tételére, ám a különböző uniós nyilatkozatokból nem éreztem ki különösebb aggodalmat. Az EU nem fél attól, hogy nem uniós polgárok könynyen hozzájuthatnak olyan jogosítványhoz, mely ugyanolyan jogokkal ruházza fel őket, mint a tősgyökeres uniós tagokat. A bel- és igazságügyi biztos szóvivője elárulta: Dél-Amerikában több millió olasz él, akik olasz állampolgársággal rendelkeznek, de Olaszország területére még soha nem léptek, noha bármikor jöhetnének, s az egész EU területén szabadon mozoghatnának. Úgyhogy Európában ez egyáltalán nem okozna problémát. 1997-ben az Európai Tanács is elfogadott egy, a kettős állampolgárságot megengedő dokumentumot. Arra is szoktak hivatkozni, hogy Csehszlovákia és Magyarország aláírt egy korlátozó szerződést, melyet a magyar fél egyoldalúan felmondott, ám a szlovákok továbbra is érvényesnek tartják. Ha nemzetközi bíróság elé kerülne, Magyarországnak adnának igazat: a nemzetközi jog értelmében ha az egyik fél felmondja a szerződést, az érvénytelennek számít.

E szerződésre Berényi József külügyi államtitkár is felhívta a figyelmet. Apropó, milyen mostanában a viszonyuk? Nem sokon múlott, hogy nem Berényi ül az ön helyén...

Természetes a kapcsolatunk, nincs harag. Akárcsak eddig, együttműködünk. A pártban történt némi változás: megmaradtam ugyan elnökhelyettesnek, ám a külügyekkel ezentúl ő foglalkozik. Felajánlottam neki a segítségemet, és van egy közös témánk is: Belorusszia.

Az EP-ben a héten adták át a Szaharov-díjat a Fehérorosz Újságírói Szövetségnek. Elégedett?

Igen, óriási élmény volt, ugyanis én terjesztettem elő, később egy német kolléga is csatlakozott a kezdeményezéshez, és közös erővel sikerült kilobbizni. A belorusz téma Berényin kívül A. Nagy Lászlót is érdekli, az MKP ugyancsak kapcsolatban áll a Pontis civil szervezettel, és sikerült elérnünk, hogy az EPP-ben a mi pártunkat bízták meg azzal, hogy a belorusz problémakört felügyelje. Ezenkívül örömmel felvállaltam a kaukázusi kérdést is. Az Európai Parlamentnek és Dél-Kaukázisnak van egy közös bizottsága, mely különböző ajánlásokat fogalmaz meg, felügyeli az ottani helyzetet. Kis területekről van szó, ahol nagy a feszültség. Szlovákiai magyarként a kisebbségi léttel kapcsolatban számos tapasztalatom van, és nagyon érdekel, mi a helyzet például a grúziai kisebbségekkel. Grúzia az utóbbi időben mindent megtesz azért, hogy elsajátítsa az európai értékrendet, az emberi és kisebbségi jogokat is igyekszik tiszteletben tartani. Arra panaszkodnak, hogy összefüggő területen élnek örmények és azerbajdzsánok, és ott csak ezeket a nyelveket használják, a grúz nyelv teljesen idegen számukra. Ezért most szeretnék elérni, hogy az államnyelvet is sajátítsák el. Azonnal eszembe jutott Szlovákia nem demokratikus államnyelvtörvénye, s óva intettem őket: ne vigyék túlzásba, a problémához óvatosan közelítsenek.

Elégedett eddigi munkájával?

Igen. Az EP más, mint a hazai parlament, a képviselők is élénkebbek. Amikor az Európai Bizottságról szavaztunk, olyan hevesen reagáltak néhányan, hogy ilyen viharos hangulatot még a pozsonyi törvényhozásban sem tapasztaltam. Van itt néhány különc is, például a zöldek között. A minap egy lengyel kolléga izgatottan nehezményezte, hogy eltűnt az asztaláról a lengyel zászló. Kérdéses, egyáltalán kitűzhette-e oda, s ebből még további problémái lehetnek. Pezseg itt az élet, nem unatkozom, az itteni munka kihívás számomra.