Az ellenzék bírálja a büdzsét

Pozsony |

<p>Kockázatos a jövő évi költségvetés, és a kormány tanácstalanságáról árulkodik - véli az ellenzék.&nbsp;</p>

A KDH, az SDKÚ-DS és a Híd képviselői a büdzséről tartott zárszavazás után közös sajtótájékoztatón ismertették álláspontjukat. A költségvetést a parlament 81 kormánypárti, smeres képviselője támogatta, 62 ellenzéki nemmel szavazott. Egy képviselő tartózkodott, egy pedig ugyan az ülésteremben volt, de nem voksolt.   Ján Figeľ KDH-elnök szerint a költségvetés nem konszolidálja a közpénzek deficitjét, nem járul hozzá a foglalkoztatás növeléséhez, s  még több bizonytalanságot visz az emberek életébe. A kereszténydemokrata pártelnök szerint a költségvetés a ország egyre gyorsabb eladósodásához járul hozzá, az államadósság jövőre már eléri a bruttó hazai össztermék 57 százalékának megfelelő szintet ér el. 

Bugár Béla, a Híd elnöke elmondta, hogy a büdzsét a Smer-SD politikai ambícióinak rendelték alá, annak, hogy a kormánypárt győzni akar az államfőválasztáson. „A költségvetés jóváhagyása annak a bizonyítéka, hogy a Smer-SD nem akarja vagy nem tudja betartani a választóknak tett ígéreteit” – hangsúlyozta Bugár. Példaként említette Robert Fico pártjának azt az ígéretét, miszerint nem vezetnek be új adókat, amit az adólicencek bevezetésével sértett meg.

Ivan Mikloš, az SDKÚ-DS képviselője, volt pénzügyminiszter a többi közt arra tért ki, hogy a költségvetési törvénybe foglalt intézkedések ideiglenesek és egyszeriek, és a büdzsé pedig az „utánunk az özönvíz” filozófiájára épül.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?