Az egyszerű emberek mozgalommá szeretnének válni

Pozsony |

<p>Igor Matovič, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek vezetője bejelentette, hogy a NOVA párttal közös politikai formációjukat (OĽaNO-NOVA) tömegmozgalommá szeretnék alakítani.</p>

Korábban más pártok politikusai azt rótták fel Matovičéknak, hogy gyakorlatilag nincsen páttagságuk, és ezért a nem sztenderd politikai szubjektumok kategóriájába tartoznak.

"Soha nem leszünk standard politikai párt. De meg akarjuk nyitni a párttagságot, így a mozgalmunk tagja lehet bárki, aki csak akar. Széles népi mozgalommá szeretnénk válni"- mondta a Matovič. Az egyszerű emberek vezetője hozzátette, hogy továbbra is él a lehetőség Daniel Lipšic NOVA pártja és Ján Budaj Zmena zdola (Alulról Jövő Változás) pártja számára, hogy az egyszerű emberek soraiban folytassák munkájukat. A két utóbbi politikai formáció tagjai az egyszerű emberek listáján indultak a választáson és képviselői mandátumot szereztek a törvényhozásban. Matovič bízik az egyesülésben, és hangsúlyozta, hogy csak a két másik partner akaratán múlik az összeolvadás.

Grendel Gábor, a NOVA képviselője a TASR hírügynökségnek elmondta, hogy pártjában még nem vitatták meg az egyesülés lehetőségét. "Foglalkozni fogunk vele"- tette hozzá Grendel.

Az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek pártja egy jobbközép konzervatív politikai formáció. Úgy állítja be magát, mint amely a szakemberekre és a független személyiségekre épít. 2011. november 11-én jegyezték be a belügyminisztériumban. A mozgalmat Igor Matovič médiavállalkozó vezeti, aki 2010-ben tűnt fel a politikában az SaS listáján. 2012-ben az egyszerű emberek önállóan indultak a választásokon, 8.55 százalékot szereztek, ami 16 képviselői helyet ért.

A 2016-os választásokon Matovič pártja a NOVA mozgalommal és az Alulról Jövő Változással közösen indult. 11,02 százalékos eredményt értek el, ez 19 parlament képviselői helyet jelent a számukra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?