Az Alkotmánybíróság eltörölte a Kiskára kiszabott bírságot

Andrej Kiska

Az Alkotmánybíróság (ÚS) eltörölte azt a bírságot, amelyet a parlament Összeférhetetlenségi Bizottsága szabott ki idén májusban Andrej Kiska akkori államfőre.

A pénzbírság összege Kiska háromhavi fizetésének megfelelő összeget tett ki, és az elnökválasztási kampányának a finanszírozásával volt összefüggésben.

Az Alkotmánybíróság második szenátusa eltörli a parlament Összeférhetetlenségi Bizottságának a határozatát, és az ügyet visszautalja a bizottságba. Erről november 28-án, zárt ülésen döntött az Alkotmánybíróság szenátusa, amelyet Jana Laššáková elnök asszony és Ľuboš Szigeti, illetve Peter Molnár bírók alkottak.

A parlamenti bizottság szerint a volt államfőnek a háromhavi fizetésének megfelelő összeget kellett volna kifizetnie. „Amiatt kapott pénzbírságot, mert a 2013-as adóbevallásában nem tüntette fel azt a tételt, amely a bizottság tagjainak többsége szerint a 2013-as kampánya során a KTAG hozzájárulásával keletkezett” - magyarázta Róbert Puci (Smer-SD), a bizottság alelnöke.

Kiska politikai döntésnek minősítette a parlamenti bizottság döntését, és ezt megtámadta az Alkotmánybíróságon. Azt állítja, soha nem volt lekötelezve a Kiska Travel Agency (KTAG) cégnek.

Kiska az Alkotmánybíróság döntésére reagálva a TASR-nek elismételte: a Smer-SD politikai bosszút akart állni rajta. „Bocsánatkérést nem várok tőlük, az igazságra végül mindig fény derül. A legszomorúbb az egészben az, hogy a Smer 30 családot akart megfosztani körülbelül 15 000 eurótól, mivel a fizetésemet mindig elosztogattam” – állapította meg.

Peter Molnár, az Alkotmánybíróság bírója a TASR-nek küldött állásfoglalásában kifejtette: az Alkotmánybíróság a határozat átvizsgálása során megállapította, hogy a parlamenti bizottság nem az általános jogi alapelvekkel összhangban járt el. Nem teljesültek a tények megállapításához kapcsolódó feltételek; nem tették lehetővé az érintettnek, hogy magyarázatot adjon a helyzetre; és a döntés alapos indoklása is hiányzott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?